Chartergéppel is érkezhetnek a külföldiek a Balatonra
Eközben számos légitársasággal folytatnak tárgyalásokat újabb útvonalak, illetve járatok bekapcsolásáról, amelyek utasai részben a zalai gyógyfürdőkbe, részben a balatoni üdülő-övezetekbe érkeznek. Az igazi, 2006-ban várható áttörésre már javában készülnek Sármelléken. Az igazgató elmondta, hogy a fejlesztésen belül a legnagyobb beruházás az új fogadóépület lesz, amelyet még ez év őszén átadnak. Várhatóan akkor kezdik meg az előkészületeket a menetrend szerinti nagygépek fogadására, indítására is, természetesen a charter-járatok működtetése mellett - tudatta Zóka István.
Kedvező feltételek a balatoni idényhez