Csehországban újra az állam szabályozza a gázárat
Firt szerint az energetikai hivatal azért folyamodott ehhez a váratlan megoldáshoz, mert a földgázszállítás terén gyakorlatilag monopolhelyzetben lévő RWE Transgas alaptalanul magas árakon szolgáltatott gázt számos nagyobb szabadáras fogyasztónak. A pénteken nyilvánosságra hozott vizsgálati jelentés szerint a nagy fogyasztóknak a január-szeptemberi időszakban 40 százalékkal emelkedtek a földgázárak, míg a lakosság számára csak 17 százalékkal.
Több mint egy tucat nagy cég még augusztusban tiltakozást nyújtott be ez ellen a versenyhivatalban, s az ügy kivizsgálását követelte. A cégek egybehangzóan azt állítják, hogy az RWE Transgas visszaél a monopolhelyzetével, diktálja az árakat. AZ RWE Transgas vezetősége a kritikákat alaptalannak minősítette és elutasította.
Lassan mondták, mégis gyorsan jöhet gázáremelés
Franciaországban nem csinálnak problémát a gázáremelésből
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2273,58 pontos, 1,63 százalékos emelkedéssel, 141 741,65 ponton, történelmi csúcson zárt csütörtökön.

Szembeúszva a világpiaccal: miért esnek ilyen látványosan a magyar kötvényhozamok?



