1p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A húsfeldolgozók kivételével az alapvető élelmiszereket előállító ágazatok a közeljövőben az árak emelését tervezik
A húsfeldolgozók kivételével az alapvető élelmiszereket előállító ágazatok a közeljövőben az árak emelését tervezik - ez derült ki az MTI körkérdéséből, amelyet a pékek, a baromfi-, a tej-, illetve a húsfeldolgozókat tömörítő szakmai szervezetekhez intézett.

A sütőiparban 10-15 százalékos áremelésre volna szükség ahhoz, hogy az utóbbi időben bekövetkezett költségemelkedést a pékek fedezni tudják - mondta Ilonka Boldizsár, a Magyar Pékszövetség elnöke. A szakember jelezte: a sütőipari üzemek döntő hányada a múlt évben vagy nem ért el gazdasági eredményt, vagy veszteséges volt. Ezért létkérdés számukra, hogy átadási áraikat növelni tudják. Erről a közeljövőben, várhatóan februárban kívánnak egyeztetni a kiskereskedelmi áruházláncok képviselőivel.

Takács László, a Baromfi Terméktanács igazgatója szintén átlagosan minimum 10 százalékos áremelést tart szükségesnek a különféle baromfitermékek átadási áraiban, 5-15 százalék közötti szórásban. Erre az érdekképviseleti vezető lát némi esélyt, mivel most hiány van baromfiból a piacon nem csak Magyarországon, hanem egész Európában a baromfiinfluenza járvány miatt. Emellett az áremelést indokolja az energia- és a takarmányárak növekedése. A Baromfi Terméktanács igazgatója ugyanakkor elismerte, hogy az áremelést nehéz lesz érvényesíteniük a feldolgozóknak, mivel a kiskereskedelmi áruházláncok általában nem akarják elfogadni az árnövelési szándékot.

Bakos Erzsébet is utalt arra, hogy a nagyvásárlók, azaz a kiskereskedelmi áruházláncok szinte minden áremelési szándéknak ellenállnak. Úgy vélte, azok a feldolgozók, amelyek 5-6 százalékos áremelést el tudnak fogadtatni velük, már jól járnak.
A tejfeldolgozók 4-8 százalékos átlagos átadási árnövelést szeretnének elérni - mondta Bakos Erzsébet, a Tej Terméktanács szakmai koordinátora az MTI-nek. Az áremelési szándékot indokolva a szakember arról beszélt, hogy a tejtermelés az utóbbi időben mintegy 10 százalékkal csökkent, a feldolgozható tej mennyisége pedig még ennél is nagyobb mértékben mérséklődött. A magyar tejpiacot érzékenyen érinti a növekvő tejimport is.

A húsipari cégek húsvétig bizonyosan nem emelnek árat - tájékoztatta Berczik Attila, a Magyar Húsiparosok Szövetségének (Hússzövetség) ügyvezető titkára az MTI-t. A szakember szerint az év elején a húsfeldolgozók azért nem gondolhatnak áremelésre, mert ez számukra holtszezon. Ekkor ugyanis az átlagos fogyasztás mintegy 15 százalékkal mérséklődik minden évben. Most ez a csökkenés is megduplázódott, elérte a 30 százalékot. A szakember szerint ez arra utal, hogy az emberek "már a hasukon spórolnak".

Emellett a kiskereskedelmi láncok esetében jelenleg nem lehet áremelést érvényesíteni, mivel az áruházláncok most inkább negatív árnyomást alkalmaznak a feldolgozókkal szemben. Berczik Attila ugyanakkor nem zárta ki az áremelés lehetőségét abban az esetben, ha a feldolgozók piaci pozíciói romlanak, például az energiaárak növekedése, vagy a forint árfolyamváltozása miatt.

A gázár után jön az áramár-emelés?
Drágább lesz a bevásárlás
Mennyit is kell fizetni? A Fidesz kiszámolja
Vigyázzunk, mit veszünk be: a pénztárcánk bánhatja
Budapest bekeményít: hatalmas áremelések várhatók

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
Friss
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG