Elmaradt a Fidesz-bakiparádé, átvették a vezetést a fővárosban is
Ez mindenképpen áttörés, hiszen a 2004-es európai parlamenti választások óta - amikor a Fidesz a Szonda Ipsos szerint 53, az MSZP pedig 37 százalékon állt országosan - nem nagyon fordult elő, hogy a többség nem a balliberális oldalra, hanem a Fideszre adta volna voksát - legalábbis elmondható ez a fővárosról.
Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke a Népszabadságnak nyilatkozva úgy vélte, hogy az eredmény az országos, vagyis az általános politizálásnak köszönhető, s nem valamiféle speciális budapesti attitűd. Illés Zoltán, a Fidesz terézvárosi polgármesterjelöltje azonban kifejtette: nem hiszi el a felmérést a fideszes előretörésről, annak ellenére sem, hogy országosan jelentős az MSZP és az SZDSZ népszerűségvesztése.
Horn Gábor, az SZDSZ kampányfőnöke - szintén a Népszabadságnak nyilatkozva - azt mondta, hogy óvatosan kell kezelni azokat a felméréseket, amelyek országos mintavétel alapján következtetnek a pártok budapesti támogatottságra. Szerinte a pártja megrendelésére egy másik cég által készített, kizárólag a fővárosi mérések alapján végett kutatás nem igazolja, hogy a Fidesz átvette volna a vezetést.
Bokros: drága volt a kívánságműsor
A kormány szegénységi bizonyítványa