ElSzigetelődhetnek az Est-lapok
A Sziget Kft. és az Est médiacsoport "stratégiai együttműködést" kötött - írja a Népszabadság. A lap információi szerint az együttműködésben inkább a Szigethez köthető befektetők veszik át az Est-lapok feletti irányítást. Gerendai Károly, a Sziget Kft. ügyvezető-résztulajdonosa a lapnak annyit mondott: a két cég bázisán egy nagyobb médiatársaság jöhet létre.
A két cég közleménye szerint a két cég együttműködése "mögé" állt félmilliárd forinttal egy meg nem nevezett pénzügyi befektetőcsoport is. A leendő külső invesztorok kilétét Gerendai a folyamatban lévő tárgyalásokra hivatkozva nem kívánta megjelölni - olvasható az újság mai számában.
A Népszabadság értesülése szerint a váltás mögött az Est-csoport továbblépési kényszere áll. Szakértők szerint a cégnek ugyanis nem feltétlenül tettek jót a tevékenységi kör kitágítására tett próbálkozások és az eredeti profiljukat jelentő programmagazinok bár bírják a versenyt, az Exit és a Flyerz személyében nagyon tőkeerős konkurensek jelentek meg - írja a lap.
A támadó meghalt.

„Nem hiszem, hogy a vagyonadó akkora veszteség lenne a gazdagoknak” – az utca emberét kérdeztük
Korábban soha nem látott elköteleződés kell a magyar euróhoz – Interjú
Eljött a nők ideje az egyik legférfiasabb szakmában




