Eltűnik a nyilvánosság elől az egykori Édász
A társaság a Magyar Tőkepiac mai számában jelentette be, hogy a cégbíróság bejegyezte az E.ON Észak-dunántúli Áramszolgáltató Rt. idén január 6-i rendkívüli közgyűlésén hozott határozatot a társaság zártkörűvé alakításáról.
A győri székhelyű áramszolgáltató cég zártkörűvé alakítására vonatkozó cégbejegyzési eljárás azért húzódott el, mert a TEBÉSZ, a kisbefektetők érdekvédelmi szervezete a bíróság előtt megtámadta a határozatot, de a bíróság végül elutasította a keresetet.
Az akkor még Édász nevű cég 47,6 százaléknyi részvényét a privatizáció során az Electricité de France (EdF) vehette meg vételi opcióval a többségi tulajdon megszerzésére. Erre nem került sor, mert az E.ON névváltozatása előtt Bayernwerk AG névre hallgató német cég megvette a francia áramszolgáltató Édász-pakettjének a felét, 23,8 százalékot. Az EdF-et 2002-ben vásárolta ki az E.ON.
Az áramszolgáltató társaság részvényeit 1999 áprilisában vezették be a Budapesti Értéktőzsdére, miután a privatizációs szervezet kárpótlási jegyért értékesített részvényeket. A cég papírjait, az E.ON nyilvános vételi ajánlatát és a kiszorítást követően a múlt év december 18-án törölték a terméklistáról. Az E.ON Észak-dunántúli Áramszolgáltató Rt. egy aranyrészvénye a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium birtokában van.
MTI/Privátbankár.hu
Megtámadták az E.ON-es áramszolgáltatók zárttá alakulását