Folytatódik a Fidesz-AirBridge szópárbaj
A politikus arra szólította fel a kormányt, hogy azonnal hozza nyilvánosságra tárgyalásról készült jegyzőkönyvet, feljegyzést, emlékeztetőt, amelyből kiderülhet, hogy a megbeszélésen szóba került-e a Malév privatizációja. A sajtótájékoztatón megjelent Zubek János, az Airbridge felügyelő bizottsági tagja, aki az újságíróknak kijelentette: nem igazak a Fidesz állításai sem a 160 milliós vételárról, sem a 700 Malév-dolgozó elbocsátásáról.
Tegnap a Fidesz azt állította: a jelenlegi pénzügyminiszter és Leonov Péter, a Malévre ajánlatot tevő AirBridge igazgatósági tagja évfolyamtársak és barátok voltak. Válaszul az AirBridge közölte: "Veres János és Leonov Péter nem voltak sem évfolyamtársak, sem barátok". Leonov Péter 1991. és 1997. között volt a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem robottechnika szakos hallgatója, míg Veres János tanulmányait a Debreceni Agrártudományi Egyetemen és a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen végezte 1976. és 1986. között.
Politikai csatározás a Malév-privatizáció körül