Folytatódik a termelés a felszámolás alatt álló üveggyárban
Szondi György felszámolóbiztos közölte: a hitelezői választmány folyamatosan nyomon kíséri a működést, és ennek megfelelően tartja fenn a termelés folytatására vonatkozó döntését. Hozzátette: a csődtörvény erre legfeljebb egy évig ad lehetőséget.
Tájékoztatása szerint zajlik a gyár értékesítésének előkészítése, ami valószínűleg két lépcsőben történik majd. Először a fölösleges vagyontárgyakat adják el, és év végén írják ki a pályázatot a működőképes gyár értékesítésére. A felszámoló júliusban azt nyilatkozta az MTI-nek, hogy az ST Glass Öblösüveggyártó és Forgalmazó Rt. hitelezői követelése meghaladja a 3,7 milliárd forintot. Ezen az összegen belül több mint 2,7 milliárd forint a jelzáloggal biztosított követelés. Elmondta azt is: a gyár működéséhez rendelkezésre álló vagyoni fedezet nem éri el a 3,7 milliárd forintot.
A cégvezetők magánvagyonukkal is felelhetnek a társaság csődjéért