Magyarországon is egyre inkább a marihuána válik a legelterjedtebb droggá a fiatalok körében - olvasható a Nemzeti Kábítószer Adatgyűjtő és Kapcsolattartó Központ jelentésében
Magyarországon is egyre inkább a marihuána válik a legelterjedtebb droggá a fiatalok körében - olvasható a Nemzeti Kábítószer Adatgyűjtő és Kapcsolattartó Központ jelentésében, amit kedden tettek elérhetővé az Országgyűlés honlapján.
Az anyag szerint a kilencvenes évek második felében a fogyasztók között mind az alkalmi, mind a rendszeres használók aránya növekedett, majd 1999 és 2002 között leginkább az intenzív – életük során 40, vagy több alkalommal – kábítószert használók arányának növekedése folytatódott. Az általános és középiskolában tanuló fiatalok körében a kilencvenes évek közepétől kezdődően a tiltott szerek fogyasztása határozott, bár eltérő intenzitású növekedést mutatott. Ugyanakkor a drogot próbáló, iskolában tanuló fiatalok többsége ma is elsősorban próbálkozó, vagy alkalmi fogyasztó.
Valamennyi kutatás a kannabisz-félék dominanciája mellett a visszaélésszerű gyógyszerfogyasztás növekedését hangsúlyozza - különösen a lányok körében.
A tiltott drogok kipróbálása egyre korábban kezdődik. A vizsgálatok szerint a tiltott szerek kipróbálási értékei az életkor előrehaladtával növekednek, és a legtöbb fogyasztó a 18-24 éves korcsoportokban, illetve az egyetemi hallgatok körében található. A felnőttek körében végzett kutatások adatai szintén a tiltott szerfogyasztás terjedését mutatják. A növekedés a felnőttek esetében is elsősorban a marihuánafogyasztás terjedésének tudható be - olvasható a jelentésben.
A nemek szerint lebontásból a jelentés szerint az derül ki, hogy 1999-re a fiúknál jelentős növekedés volt tapasztalható, és a tiltott szerekkel próbálkozók aránya megháromszorozódott. A lányoknál is jelentős volt a növekedés, itt azonban az arány "csupán" megduplázódott. 1999 és 2003 között a fiúk esetében már alig történt változás, a lányoknál azonban a tiltott szerfogyasztás kipróbálásának további jelentős terjedése ment végbe. A lányok között a tiltott szert kipróbálók arányama már közelíti a fiúkon belüli arányt, sőt a tiltott szerfogyasztás 1999 és 2003 közötti növekedése szinte kizárólag a lányok aktivizálódása miatt következett be.
Az ENSZ Nemzetközi Kábítószer-ellenőrző Szerve (INCB) szerdán teszi közzé saját egy évet átölelő, világszintű kábítószer-jelentését.
Az adatok alapján a tiltott szerfogyasztás első kipróbálásának leggyakoribb életkora fiúknál és lányoknál egyaránt a 14-15 év. A korábbi középiskolások és felnőttek körében végzett kutatások eredményeihez hasonlóan kiemelkedően magas a kipróbálási arány az ország délnyugati részében (Baranya megyében), ahol a droghasználók aránya meghaladja a fővárosban regisztrált értéket.
A kormány február elején tárgyalta a jelentés eredményeit. A tárgyaláson arra a megállapításra jutottak, hogy az eddigi tapasztalatok azt bizonyítják: két év alatt nem történik olyan mértékű elmozdulás a hazai kábítószerhelyzetben, amely indokolná és szükségessé tenné az Országgyűlés tájékoztatását. Ezért a kormány a jövőben háromévenként számol be a parlamentnek a nemzeti drogstratégia megvalósulásáról.
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke.
Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.
Privátbankár