Jobbos "földalatti" tévét indít Bencsik
"A választási kampányban aktívan részt akarunk venni: igazából ez lesz a televízió referenciája" - tette hozzá, az arab nyelvű al-Dzsazíra hírtelevíziót nevezve mintaképüknek, amiért az sajátos nézőpontot felvonultatva tudott ellenpontot képezni a nagy amerikai hírcsatornákkal szemben. Azt nem kívánta elárulni, milyen módon terjesztik majd a műsort, csak azt, hogy "nagyjából hetilap-árban" kaphatják majd meg az érdeklődők.
Mint mondta, a Demokrata Videó Televízió (DVTV) Kft. által készített és terjesztett programban "a betiltott műsorok mind benne lesznek", ezek közé sorolva a korábban általa is készített Sajtóklubot, vagy a Terítéken-t. Az új médium "őszinte, nyíltan a nemzeti, polgári értékrendet követő" lesz, és "eszünkben sem lesz kiegyensúlyozni" a politikával, közélettel, tudománnyal és kultúrával foglalkozó műsorokat - tette hozzá.
Tartja a tervezett indulási időpontot az Echo TV
Két új tévé is indul szeptembertől
A Magyar Televízió csak óvatosan veszi fel a kesztyűt a kereskedelmiekkel