A vezető amerikai pénzintézeteknek sikeres volt idei második negyedévük is:
ma a kettes számú amerikai pénzintézet, a Bank of America
jelentette, hogy adózott eredménye az egy évvel korábbit csaknem az
ötödével haladta meg és elérte az 5,48 milliárd dollárt, míg a
valamivel kisebb J.P. Morgan Chase pénzügyi vállalkozás elsősorban a
jövedelmező befektetési tevékenység révén háromszorosára, 3,5
milliárd dollárra növelte eredményét. A befektetési banki
tevékenység ebből 839 millió dollárt hozott neki.
A Bank of America első számú embere is egyebek között a növekvő befektetési banki jutalékok javára írta az eredmény nagy javulását. Mindkét pénzintézet emellett hitelkártya-üzletének
határozottan javuló eredményességét is profitjavító tényezőként
említette. A Bank of America azt is közölte, hogy június végével a
tervezett 6 ezerből már megvált 4 ezer dolgozójától.