Körülbelül kétmilliárd forintot szán ebben az évben a Miniszterelnöki Hivatal kommunikációs feladatokra, miközben erre a célra idén csak 1.4 milliárdot irányzott elő a költségvetés - derült ki a kormányszóvivő pénteki tájékoztatóján. Batiz András pénteken arról tájékoztatta a sajtót, hogy a jövő héten elbírálják az utolsó pályázatot, amely - eltérően a másik háromtól - nem nyílt közbeszerzés, hanem kétfordulós, tárgyalásos.
Batiz András szerint az 1,4 milliárd forintnál, amelyet a költségvetés e célra tartalmaz, azért költenek többet, mert a tavalyról maradt pénzt is felhasználják az idén, emellett pedig áthúzódó pénzköltésről is születnek megállapodások, amelyek érintik már a 2006-os költségvetést.