Két évre lezárják a Kálvin teret - kezdődhet a káosz
A 4-es metró Kálvin téri állomásának megépítése miatt szükség van a Kálvin tér lezárására a Vámház körút felől. Az építési területen csak a BKV járművei haladhatnak át 2008 végéig
A 4-es metró Kálvin téri állomásának megépítése miatt szükség van a Kálvin tér lezárására a Vámház körút felől. Az építési területen csak a BKV járművei haladhatnak át. A Kálvin tér lezárása kisebb-nagyobb változásokkal egészen 2008 végéig marad érvényben
Február óta tart a Kálvin téri állomásépítés előkészítése, a közműkiváltási munka zajlott a Kálvin tér két szélén. A munka „oroszlánrésze” csak most következik, április 5-től két évre le kell zárni a Kálvin tér Vámház körúti részét. Ettől fogva csak a BKV járművei haladhatnak át a munkaterületen, a közúti forgalom nem.
A Kálvin tér lezárása kisebb-nagyobb változásokkal egészen 2008 végéig marad érvényben, amíg a metróállomás szerkezetépítése befejeződik. Az építkezés következő néhány hetében a téren keresztül haladó 2 méter átmérőjű csatorna vezeték kiváltására, áthelyezésére kerül sor. Ez után kezdődhet meg az állomás szerkezet „résfalainak” megépítése. A résfal lényegében egy függőlegesen földbe ásott vasbeton falat jelent, mely az állomás külső fala is egyben.
Augusztus 21-től, a Szabadság híd felújítása és lezárása miatt ez a forgalmi rend is változik majd
Április 5-től a 49-es villamos Pest felől csak a Lónyay utcáig jár majd, a pótlást a budai oldalon már jelenleg is közlekedő pótló-buszok oldják majd meg, amelyek meghosszabbított útvonalon a Deák térig járnak majd. Az autósok 5-étől a Baross utcából a Múzeum körút és a Kecskeméti utca felé, a Múzeum körútról a Kecskeméti utca és az Üllői út felé haladhatnak tovább. A Szabadság hídról érkezők a Sóház utcán vagy a Lónyay utcán hagyhatják el a Vámház körutat.
A környék forgalmi kapacitása jelentősen csökken majd: minden budapestit arra kérnek, hogy lehetőleg kerülő úton, alternatív útvonalakon közlekedjen főleg az alsó rakpart, a Vámház körút és a Szabadság híd környékén - olvasható a BKV közleményében.
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke.
Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.
Privátbankár