Lehet, hogy szeptemberben el sem indul az Atlantis
A hivatal szabályzata szerint űrrepülőgépet nem szabad óránként 72 kilométeresnél nagyobb sebességű szélnek kitenni az indítóálláson. Az űrközpont térségére kiadott, a trópusi vihar közeledtére vonatkozó előrejelzés szerint pedig holnap óránként 119 kilométeres erősségű szél várható.
A hangárba történő visszaszállítás miatt kétséges, hogy a NASA bármikor szeptemberben el tudja indítani az Atlantist, amelynek személyzete a tervek szerint folytatja majd a Nemzetközi Űrállomás építését. A legkorábbi indítási időpont az indítóállásra való szállítás utáni nyolcadik nap. A hivatal még szeptember 7-e előtt végre akarta hajtani az indítást, mert utána már zavarhatja azokat az orosz terveket, amelyek szerint két főnyi személyzettel és egy űrturistával felbocsátanak egy Szojuz űrhajót a Föld körül keringő űrlaboratóriumhoz. A két jármű ugyanis együtt "közlekedési dugót" okozhat az űrállomáson.
A Discovery után az Atlintis is nekivághat