Magyar Telekom: november elején mondják ki az igent
Az összeolvadás mellett érvelők néhány százalékkal javul a csoport árbevétele, jobb lesz a költséghatékonysága is. Miután az árbevétel egy százaléka is hatmilliárd forintot jelent, évi ötszázalékos javulás is már 30 milliárd forintot tesz ki. A Magyar Telekom tegnapi közleménye úgy fogalmaz, hogy néhány éven belül a csoport eredménye évi több tízmilliárd forinttal is javulhat.
Hétfőn 18,05 perctől a Gazdasági Rádióban a Nap Vendége Straub Elek, a társaság elnök-vezérigazgatója lesz.
MTI/Népszabadság
T-márkák házassága: egyesül a Magyar Telekom és a T-Mobile
Telekommunikációs vészharang: egyeduralomra tör a Magyar Telekom (hanganyag)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2273,58 pontos, 1,63 százalékos emelkedéssel, 141 741,65 ponton, történelmi csúcson zárt csütörtökön.

Szembeúszva a világpiaccal: miért esnek ilyen látványosan a magyar kötvényhozamok?



