1p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A jegybank és a kutatóintézetek magasabb GDP-prognózisa ellenére a PM egyelőre nem nyúl tavalyi és idei évi növekedési előrejelzéséhez
Bár a Pénzügyminisztérium várakozásánál a jegybank és a kutatóintézetek többsége is kisebb mértékű lakossági fogyasztás csökkenéssel, így magasabb GDP-vel számol 2007-re, a tárca jelenleg nem lát okot a tavalyi és az idei GDP előrejelzéseinek módosítására

Kovács Álmos, a Pénzügyminisztérium szakállamtitkára elmondta: a 4 százalék körül prognosztizált reálbércsökkenés miatt azzal számolnak, hogy a lakossági fogyasztás 0,8 százalékkal mérséklődik, a GDP bővülése pedig a tavalyi 4 százalék körüli mértékről 2,2 százalékra lassul az idén. Hozzátette: "a jelenlegi információk birtokában nem látunk okot sem a 2006-os, sem a 2007-es GDP előrejelzések módosítására". 

Kovács Álmos ugyanakkor megerősítette: a 2006-os GDP adat ismeretében elképzelhető, hogy újra kell értékelni a bázishelyzetet. Ugyanakkor a lakossági fogyasztás bizonytalan alakulása miatt a 2007-es GDP előrejelzés áttekintésére csak az első negyedévi adatok birtokában kerülhet sor - fűzte hozzá Kovács Álmos. 

A jegybank és a kutatóintézetek többsége is a PM-nél magasabb GDP növekedéssel számol az idén, aminek Kovács Álmos szerint az az oka, hogy az intézetek a tárca előrejelzésénél szerényebb mértékű lakossági fogyasztás csökkenéssel, vagy a fogyasztás szinten maradásával számolnak.

A GDP alakulását tekintve a szakállamtitkár kétségtelen ténynek nevezte, hogy az export tavalyi bővülése meghaladta a korábban feltételezett mértéket, a kivitel volumennövekedése várhatóan eléri a 15 százalékot. A tárca az idén is azzal számol, hogy az export dinamikája fennmarad, és ennek megalapozottságát a nemzetközi konjunkturális előrejelzések sem kérdőjelezik meg.

Ugyanakkor, mivel a GDP alakulásában a fogyasztás súlya eléri a 70 százalékot, még az export vártnál gyorsabb növekedése esetén is a lakossági fogyasztás alakulásától függ elsősorban a GDP növekedésének mértéke - hangsúlyozta Kovács Álmos.

Hoppá! Euróövezeti belépés jóslat a PM-től
Veres már egyszámjegyű hiánnyal számol

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG