Cége, a bielefeldi központtal működő Dr. Oetker közlése szerint kedden egy hamburgi klinikán érte a halál. A Forbes magazin nyolcmilliárd dollárra becsülte tavaly Oetker és családja vagyonát, és a 61. helyre sorolta Oetkert a világ leggazdagabb embereinek listáján.
Rudolf Oetker 1916-ban született. A második világháború alatt, 1944-ben, 28 évesen vette át a családi vállalkozás vezetését. A háború utáni évtizedek nyugat-németországi gazdasági konjunktúrájában a pénzügyi végzettségű Oetker terjedelmes vállalatcsoporttá bővítette a vállalkozást, s maga is a német gazdaság háború utáni újjászületésének jelképévé vált. A termékek köre már az ötvenes évektől kezdve messze meghaladta a sütőporokat, kiterjedt a habzóboroktól kezdve, a sörökön és a fagyasztott pizzákon át a pudingokig sok mindenre. Az igazi áttörést az hozta a cég számára, amikor mélyhűtött élelmiszerekkel és jégkrémekkel árasztotta el a piacot. A Brau und Brunnen átvételével az Oetker-cég lett a legnagyobb német sörgyártó.
Az Oetker-csoport manapság már nem is az élelmiszeriparból szerzi jövedelmeinek legnagyobb részét, hanem a világtengereken. A 2005-ös árbevételek 43,2 százaléka a cég Hamburg Süd elnevezésű hajózási leányvállalatából származott. A 23 ezer alkalmazottat foglalkoztató konszern ma már biztosítót, bankot, vegyi üzemet és luxushoteleket is magába foglal. Oetker cége - saját honlapja szerint - jelenleg 35 országban tevékenykedik, és mintegy 3500 termékféleséget forgalmaz. Az Oetker-csoport több mint hétmilliárd eurós rekordforgalmat bonyolított le 2005-ben.
Rudolf August Oetker 1981-ben átadta a vállalat mindennapi irányítását fiának, Augustnak, de megtartotta magának a vállalatcsoport tanácsadó testületének elnöki posztját. Szenvedélyes műgyűjtő és adakozó művészetpártoló volt. Közreműködött a kortárs műalkotásokat bemutató bielefeldi műcsarnok megalapításában.
„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.
Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!
2024. május 16. Budapest
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas
szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol
nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk
egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek
között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is
tartalmaz.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Űripari gyár építését kezdte el itthon a 4iG
38 perce
-
Komoly tervekkel állt elő a budapesti tőzsdén is érdekelt cég
körülbelül 1 órája
-
Josep Borrell: elfogadhatatlan, amire Izrael készül
2 órája
-
Semjén Zsolt bejelentése után az ukrán menekültek fellegvára lesz Magyarország?
2 órája
-
Kínai gyarmat lesz Magyarország?
2 órája
-
Ki kerül ki győztesen a „rezsibiztos” és az „elmagyarpéteresedett” lázadó csatájából?
3 órája
-
Megvan, ki veszi át a lemondó kormányfő helyét: ő az új miniszterelnök Skóciában
3 órája
-
Valami olyan történik szerdán, amitől felcsillan a szeme
-
Pedagógusbérek: Pintér Sándor államtitkárának is be kellett avatkoznia
-
Szentendrén kamu trollokkal is kampányol a Fidesz? - olvasói levél
-
Robbantásokra, gyújtogatásokra készülnek az oroszok Európában?
-
Mi történt? Bezuhant a magyar export és az import is
-
Újabb falufoglalásokról beszélnek az oroszok
-
Rácz András leírta, mit is csinálnának Orbán Viktorék, ha tényleg háborús veszély lenne
- Ezt a tüntetést még Magyar Péter is megirigyelné - elképesztő felvételek érkeztek Tbilisziből 2024. május 2. 10:59
- Tizenkilencre húz lapot Orbán Viktor júliusban, ebből botrány lehet az Európai Parlamentben - ezt is elárulta Ujhelyi István 2024. április 30. 05:39
- Brüsszel ezúttal más hangot ütött meg a magyarokkal szemben 2024. május 1. 13:03
- Ennyi pénzt kell áldozni egy euróra 2024. április 30. 06:44
- Elég a turistákból: hatalmas tüntetés készül a magyarok kedvenc üdülőhelyén 2024. április 14. 11:33
- Lemegy hídba, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró 2024. április 8. 19:09
- Törölgetheti a homlokát, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró 2024. április 15. 07:59
- Megbukott a kísérlet a boltok pénztárainál 2024. április 8. 08:55
- Utoléri -e Európa Oroszországot lőszergyártásban ASAP, azaz „sürgősen”? 2024. március 18. 19:03
- A „csehszlovákok” Ukrajnába mennek - beérnék a németeket 2024. március 7. 15:01
Komoly tervekkel állt elő a budapesti tőzsdén is érdekelt cég
Az AutoWallis 2028-ra már jelentős árbevételt tervez.
Josep Borrell: elfogadhatatlan, amire Izrael készül
Az izraeli hadsereg evakuációra utasította a gázai civilek menedékvárosát.
Semjén Zsolt bejelentése után az ukrán menekültek fellegvára lesz Magyarország?
Ebben nem követi Magyarország Lengyelországot.
-
A fogyasztás fellendülése lehet a gazdasági növekedés alapja2024. április 30. 15:22
-
MBH: az év második felében várható erőteljes munkaerőpiaci javulás2024. április 26. 12:55
-
Mit jelez Matolcsy Györgyék lépése?2024. április 23. 17:12
-
Hiányoznak az uniós pénzek az építőiparban és a megszorítások is ártanak2024. április 12. 14:07
-
Már látni, mikor jöhet új világ a kamatcsökkentésnél2024. március 26. 17:17
-
Már látni, hol lesz az alapkamat év végére?2024. február 27. 17:43
-
MBH Bank: a magas infláció miatt az inaktívak visszatértek a munkaerőpiacra2024. január 26. 15:45
-
Vita bontakozott ki a kormány Otthonfelújítási Programjáról
16:04
-
Gyakorlatilag megállt az orosz szolgáltatóipar növekedése
15:03
-
A Schmidt Mária szerint haldokló Németországban 50 százalékkal több Porsche fogyott
14:02
-
Orosz terrorcselekményektől tartanak Európában
14:02
-
Imádják Spanyolországot a turisták
13:01
-
Pizzakészítés, olívaültetvények, sajtüzem, sonkagyár, fenntarthatóság és regionalitás
14:02
-
Fontos a dolgozók mentális egészsége: ingyenes programot indít az a&o hostellánc
14:02
-
Rangos nemzetközi építészeti díjat nyert a Zazie Bistro & Bar
14:02
-
Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum
13:01
-
Stand up, flamenco, örökzöld slágerek: közeledik a pécsi Zsolnay Piknik
13:01
-
Pénteken Eger utcáin is áttekernek a Tour de Hongrie versenyzői!
15:28
-
Közösen ellenőrizték a motorosokat
13:07
-
Baleset miatt hatalmas a torlódás a füzesabonyi M3-as lehajtónál!
09:54
-
Elkezdődik a május-júniusi érettségi vizsgaidőszak
08:36
-
Magyar Péter: ma Magyarországnak szeretetre, békére, az árkok betemetésére van szüksége
07:43
-
Elég a turistákból: hatalmas tüntetés készül a magyarok kedvenc üdülőhelyén
2024. április 14. 11:33
-
Lemegy hídba, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
2024. április 8. 19:09
-
Törölgetheti a homlokát, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
2024. április 15. 07:59
-
Megbukott a kísérlet a boltok pénztárainál
2024. április 8. 08:55
-
Kit vesz maga mellé Magyar Péter: Chikán Attilát, Járai Zsigmondot, Jaksity Györgyöt, esetleg Pottyondi Edinát? - A hét videója
2024. április 12. 18:53
-
Ebbe jó még fektetni állampapírokon kívül (mielőtt ezt a kiskaput is becsukják)
2024. május 6. 05:39
-
Jövőre indulhat az ukránok nagy ellentámadása
2024. május 5. 18:08
-
Leszállt Hszi Csin-ping
2024. május 6. 06:29
-
Semjén Zsolt bejelentése után az ukrán menekültek fellegvára lesz Magyarország?
2024. május 6. 15:33
-
Az égre emelheti a tekintetét, ha megtudja, hogy kezdte a hetet a forint
2024. május 6. 07:42