Megtámadták az óriás energia-fúziót
Az Iberdrola, Spanyolország második számú áramszolgáltatója az Endesa után, maga is érintett az ügyletben, hiszen az Endesára ugyancsak pályázó spanyol Gas Natural partnere lenne a felvásárlásban.
A spanyol energia-felügyelet a napokban hagyta jóvá, hogy az E.ON megvásárolja az Endesa áramszolgáltatót, ehhez azonban a német csoportnak 19 feltételt kell teljesítenie. A feltételek még nem ismertek teljesen, azt például lehet tudni, hogy az E.ON-nak el kell adnia az Endesa több szén-és atomerőműben meglévő részesedését. A jóváhagyással - amit korábban már az Európai Bizottság is megadott - hosszú belpolitikai csatározás végére kerülhet pont.
Az Iberdrola keddi felvetésére reagálva az Európai Bizottság jelezte, hogy tüzetesen megvizsgálja a spanyol energia felügyelet döntését, s azt, hogy az ügylet mindenben megfelel-e a versenyre vonatkozó uniós előírásoknak.
Az E.On komolyan veszi Magyarországot