Milliárdos csalással vádolják a Duna Profitot
Szombathelyen tartott sajtótájékoztatóján Tánczi Tibor alezredes, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi osztályának vezetője elmondta, hogy a rendőrök számítása szerint a gyanúsítottak 2,5 milliárd forint kárt okoztak a szövetkezet több mint 3 ezer kisbefektetőjének.
Az alezredes hozzátette: a két év óta folyó és a napokban lezáruló nyomozás során 15 személyt hallgattak ki a rendőrök gyanúsítottként. Összesen mintegy 2.933 bűncselekménnyel gyanúsíották meg őket.
Befellegzett a kalózfilmeknek, lopott zenéknek?
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2273,58 pontos, 1,63 százalékos emelkedéssel, 141 741,65 ponton, történelmi csúcson zárt csütörtökön.

Szembeúszva a világpiaccal: miért esnek ilyen látványosan a magyar kötvényhozamok?



