1p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Bár a fővárosi önkormányzat szerint megbízás alapján kell foglalkoztatni a közlekedési társaság vezérigazgatóját, a cég igazgatósága munkaszerződést szeretne
Bár a fővárosi önkormányzat szerint megbízás alapján kell foglalkoztatni a közlekedési társaság vezérigazgatóját, a cég igazgatósága munkaszerződést szeretne

Jogértelmezési vita miatt nem hagyta jóvá a BKV Zrt. igazgatósága Antal Attila vezérigazgató munkaszerződését - tudta meg az MTI fővárosi politikusoktól. Tájékoztatásuk szerint a társaság igazgatóságának ugyanis az az álláspontja, hogy a vezérigazgatót munkaviszony keretében kell alkalmazni.

Az első félévben biztosítja a BKV működését, likviditását az a 3,6 milliárd forintos folyószámla-hitel, amelynek felvételéhez kedden járult hozzá a Fővárosi Közgyűlés gazdasági bizottsága.
A cégtulajdonos fővárosi önkormányzat közgyűlése viszont decemberben úgy döntött, hogy megbízás alapján kell foglalkoztatni a vezérigazgatót. Városházi jogászok szerint ugyanis a gazdasági társaságokról szóló törvény tavaly úgy módosult, hogy egy cégvezetővel munkaszerződést nem, csak megbízási szerződést lehet kötni.

A politikusok elmondták azt is, hogy aggályosnak tűnik az a közgyűlési határozat, amely a vezérigazgató-váltásról szól. Hiányosak például az új cégvezető személyével összefüggő adatok is a kinevezési döntésben. Tulajdonosi módosításra szorul a társaság alapító okirata is, hogy a cégbíróság átvezethesse a társaságnál történt vezérigazgató-váltást.

Jövő héten csütörtökre kezdeményezték a BKV szakszervezetei a bértárgyalások megkezdését - nyilatkozta a cég legnagyobb érdekképviseleti szövetségének elnökhelyettese.
Aba Botond volt vezérigazgatót 1980-tól folyamatos BKV munkaviszonya alapján nevezték ki vezérigazgatónak. Ehhez kiegészítésképpen egy menedzsment-szerződést kötött vele az igazgatóság.

Demszky magyarázkodik a drága BKV miatt
Titkolózik a vezetőváltás részleteiről a BKV

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG