Német infláció: fontos mérőszám Európának
A németországi fogyasztói árak januárban 1,6 százalékkal álltak az előző évi szintnél magasabban - erősítette meg pénteken a Szövetségi Statisztikai Hivatal a korábban közölt becsült adatokat. Januárban az árszínvonal 0,2 százalékkal csökkent decemberhez képest. Az EU számítási rendszere szerinti árindex 1,8 százalékkal nőtt éves szinten, 0,2 százalékkal csökkent az előző hónaphoz képest. Az adatok megfelelnek az előzetes becsléseknek.
Decemberben a német statisztika szerint éves szinten 1,4 százalékkal, az előző hónaphoz képest 0,8 százalékkal nőtt az árindex. Az EU-konform adatok szerint az áremelkedés decemberben 1,4, illetve havi összevetésben 0,9 százalékos volt.
Kijózanító magyar inflációs és GDP-adatok
Kék-fehér mez nélkül verhető volt a Tesco
Orbán Anita közösségi oldalán üzent.

„Nem hiszem, hogy a vagyonadó akkora veszteség lenne a gazdagoknak” – az utca emberét kérdeztük
Korábban soha nem látott elköteleződés kell a magyar euróhoz – Interjú
Eljött a nők ideje az egyik legférfiasabb szakmában




