.jpg)
Az említett profitból arra következtet az elemzés, hogy már rövid távon is a casco díjak csökkenésére lehet számítani, és a kötelező biztosításnál lejátszódott folyamat fog megismétlődni. Példaként szerepel az anyagban, hogy már ma is egy a kettőhöz arányú eltérések tapasztalhatók a társaságok díjai között. Így például egy Opel Astrára teljeskörű casco évi 130 és 240 ezer forint között köthető.
A következtetés: megindul az átvándorlás az olcsóbb társaságokhoz. Ehhez elég érv, hogy itt jóval többet lehet megtakarítani, mint a kötelező biztosításnál, és ott már több százezren váltanak biztosítót évente. A cascónál viszont nem a naptári év végén, hanem a megkötés időpontjában van az év-forduló, tehát ezt megelőzően 30 nappal lehet felmondani a szerződést. Így ezen a területen elmarad a kötelezőnél évente ismétlődő kampány.
Az elemzés azt is valószínűsíti, hogy a jelenleg 850 ezer casco biztosítással rendelkező autós száma is emelkedni fog a jövőben. Ezt a hagyományos casco termékek várható árcsökkenése mellett, az egyre népszerűbb rész-casco biztosítások megjelenésével magyarázza. Ennek két alapvető típusa létezik, az egyik csak lopás, a másik a lopás és a totálkár kockázatát vállalja át, a teljes körű cascóhoz mérten 30-70 százalékkal olcsóbban. Ez a díj lesz az a vonzerő, amely új vevőket hoz erre a piacra - hasonlóan Nyugat-Európához, ahol szinte valamennyi autóhoz társuk valamilyen casco biztosítás.
Az elemzés végül megjegyzi, hogy a márkakereskedésekben nem mindig a legolcsóbb cascót kínálják az autóvásárlóknak. Ha az ügyfél szóvá teszi ezt, azt a választ kapja, hogy a finanszírozó írta elő az adott biztosítás megvásárlását - holott csak a kereskedő kap ez után magasabb jutalékot. Miután Magyarországon szabad biztosítóválasztás van, a finanszírozó csak a teljes körű casco biztosítást írhatja elő feltételként.
Nyaraláskor jöhet jól a hetijegyes casco
Biztonságos közlekedés? Segít a GKM
Biztosítani akarja nyaralóját? Készüljön fel!
A casco és a unit linked húzta az Union eredményét
MTI