Planktonokból állíthatnak elő bioolajat
A Bio Fuel System elnevezésű vállalat autókon egyelőre nem próbálta ki új találmányát, mivel az egysejtűekből előállított sötétzöld színű nyersolajat még nem finomította.
Elmondása szerint olyan rendszert fejlesztettek ki - az alicante-i egyetem tudósaival együtt -, melynek három alkotóelemre: napenergiára, fotoszintézisre és elektromágneses mezőre van szüksége. Az így előállított biobenzin azonos értékű a fosszilis társaikkal.
Az eljárás alapelve az, hogy a plankton szén-dioxidot használ fel a növekedéshez. Ezért az új eljárással csökkenthetik a fosszilis energiák, az olaj és a gáz, illetve a szén elégetésével levegőbe jutó károsanyag-koncentrációt, ráadásul olcsóbban is állítható belőle üzemanyag, mint a most elterjedt energiahordozókból. Állításuk szerint ugyanakkor a növény-alapú társaiknál 400-szor produktívabb ez az eljárás.
Hozzátették: 14-18 hónap alatt képesek elindítani az alternatív üzemanyag gyártását.
A magyar energiaszükséglet 40 százaléka származhat zöld energiából
Szélmalomharc: lemondott a Yukos Don Quijote-ja