1p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A vendégek száma 14 százalékkal, a forgalom pedig egytizedével csökkent a skóciai kocsmákban a teljes körű dohányzási tilalmat bevezetése óta
A vendégek száma 14 százalékkal, a forgalom pedig egytizedével csökkent a skóciai kocsmákban azóta, hogy tavaly márciusban teljes körű dohányzási tilalmat vezettek be - írja a Világgazdaság.

A Nemzetközi Epidemológiai Szövetség (IEA) által készített elemzésből az derül ki, hogy a füstmentes sörözés híveinek megnövekedett fogyasztása nem tudta ellensúlyozni a dohányosok elmaradása miatt kieső bevételt. Márpedig a kocsmárosok igyekeznek kedvére tenni a cigarettázóknak: a pubok előtt kályhákat állítottak fel, hogy aki káros szenvedélye miatt kiszorul a helyiségből, az se fázzon, amikor két sör között rágyújt.

Paul Waterson, a skót kereskedelmi szövetség vezetője szerint a jelentés végre valós képet ad a vendéglátósok problémáiról. A londoni kormányt azonban nem hatják meg ezek az érvek. Andy Kerr egészségügyi államtitkár kijelentette: nem gazdasági, hanem egészségügyi megfontolásokból vezették be a dohányzási tilalmat. Áprilisban Walesre, a nyáron pedig Angliára is kiterjesztik a minden munkahelyre – így a vendéglátó-ipari létesítményekre is – érvényes dohányzási tilalmat.

Egy doboz cigaretta 34 euróba (8500 forintba) kerülne, ha minden abból fakadó veszteséget és kiadást összegeznénk – számítja a Hamburgi Egyetem kutatócsoportja.
Egy ma 24 éves dohányosnak élete során öszszesen 144 318 euróba, azaz 37 millió forintba kerül a szenvedélye. Ezen belül a cigaretta áránál sokkal nagyobb részt tesz ki a dohányzásból fakadó betegségek kezelése és a korai halál miatti veszteség.
Európai szinten e téren azonban Írország jár az élen. A zöld szigeten már három éve nem szabad az éttermekben és a sörözőkben rágyújtani. Az ír tapasztalatok azt mutatják, hogy a csaposok és felszolgálók egészsége valóban sokat javult a szigorú szabályozásnak köszönhetően.

Az IEA most kiadott jelentése dacára nem biztos, hogy a kocsmák tulajdonosainak hosszabb távon is veszteséget okoz a dohányzási tilalom. A Nagy-Britanniában több mint 660 sörözőt működtető JD Wetherspoon vezérigazgatója, John Hudson szerint nagyon sikeresnek bizonyultak a cége által létesített füstmentes pubok, és ezek számát a törvényi szabályoktól függetlenül is bővíteni szeretnék.

A kontinensen is egyre több ország követi az angolszász példát. A svájci kantonok közül Tessin ez év áprilistól vezet be teljes dohányzási tilalmat a vendéglátóhelyeken, és a közeljövőben több más kanton is hasonló lépést tervez. Belgiumban az éttermekben nem szabad rágyújtani, a kocsmákban és bárokban viszont igen; Dániában az idén tavasztól az éttermeken kívül a 100 négyzetméteresnél nagyobb kocsmák is füstmentessé válnak, Franciaországban 2008 januárjában lép életbe a teljes körű dohányzási tilalom. A többi európai országban általában a dohányzó és a nemdohányzó helyiségek elkülönítését írja elő a törvény.

Magyarországon egy 2004-es felmérés szerint a dohány-adóbevétel 256 milliárd forint volt, ezzel szemben a dohányzás ártalmai miatti kezelésekre az akkori GDP 1,7 százalékát, 350 milliárd forintot kellett költeni.
A magyar kormányzat nem tervezi a nemdohányzók védelméről 1999-ben hozott törvény szigorítását. A vendéglátó-ipari egységekben a hatályos szabályok szerint dohányzó és nemdohányzó részt kell kijelölni és biztosítani kell a szellőztetést – mondta a lapnak Péterfia Éva, az Országos Tisztiorvosi Hivatal népegészségügyi főosztályvezetője.

Cigaretta-behozatal és a bővülő EU
Fújhatják: búcsú az olcsó cigarettától
Az adó növekedése valóban leszokáshoz vezet?
Egy híján húsz: kevesebb cigi lesz a dobozban
Dohánykörkép a nagyvilágból: hol tilos füstölni?

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG