Sony-Samsung együttműködés az olcsó tévék gyártásában
A Sony és a Samsung 2004-ben indította be 2 milliárd dolláros befektetéssel közös vállalatát a folyadékkristályos kijelzőjű (LCD) televíziók tömegtermelésére. A S-LCD nevű vállalkozás keretében gyártott tévépanelek áprilisban kerültek először piacra. A Samsung által kialakított panelgyártási technológiára épül az együttműködés, - a Sony ezekbe a panelekbe építi be saját félvezetőit, egyéb részegységeit.
A japán társaság szóvivője szerint a jövőben a Sony mérnökei tanácsokkal látják el a Samsungot a jobb minőségű és olcsóbban gyártható panelek technológiájáról. A Nihon Keizai Simbun ezzel összefüggésben a két konszern közös kutatási fejlesztési tevékenységének beindításáról írt, amit azonban a Sony szóvivője cáfolt.
A Sony televízió gyártó részlege 39 milliárd jen ( 354 millió dollár) veszteséget halmozott fel az április-június közötti negyedévben, részben mert a hagyományos katódsugaras tévék iránt csökkent a kereslet, részben pedig, mivel az LCD készülékek ára csökkent.
Nagyot bukott az olcsó tévék miatt az LG
Felére esett a Samsung profitja
Idén elkészülhet az első magyar LCD-televízió
Zuhanórepülésben az óriástévék ára