Szegedi betegcsere - megkezdődött az első fokú eljárás
Az ügyészség egy beteghordót és egy ápolót foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetéssel, két orvost pedig foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel vádol.
A vádirat szerint 2004. július 3-án az elsőrendű vádlott, a szegedi városi kórház egyik beteghordója, megszegte a rá vonatkozó írott és íratlan szakmai szabályokat, amikor azonosítás nélkül vitt el CT-vizsgálatra egy kommunikációképtelen, idős férfit.
A betegnél a vizsgálat koponyán belüli vérzést állapított meg, mivel azonban a dokumentáción nem az ő neve szerepelt, egy hasonló korú kisteleki ápolt került át az idegsebészeti klinikára, akit ott meg is műtöttek.
A férfi a műtét következtében fellépő vérzés miatt - amely a szakértői vélemények szerint a legnagyobb gondosság mellett is felléphetett - néhány nap múlva elhunyt. A másik beteget több órával később szintén megműtötték, ő - a vizsgálatok szerint a betegcserétől függetlenül - szeptember végén halt meg.
Itt a madárinfluenza válságterv - itt olvashatja a rövid kivonatot
40 milliárddal tartozik az állam az orvosoknak
Munkahelyi dohányzás: BETILTVA!
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2273,58 pontos, 1,63 százalékos emelkedéssel, 141 741,65 ponton, történelmi csúcson zárt csütörtökön.

Szembeúszva a világpiaccal: miért esnek ilyen látványosan a magyar kötvényhozamok?



