Szilvásy: párttámogatás nélkül semmi sem fenyegeti a március 15-i ünnepséget
A szélsőséges szervezetek jelentős tömegtámogatással nem rendelkeznek - mondta újságíróknak pénteken Szilvásy György, az Országgyűlés honvédelmi és nemzetbiztonsági bizottságának együttes ülése után. Mindaddig így lesz, amíg politikai pártok, politikai szervezetek nem támogatják őket közvetve, vagy közvetlenül - tette hozzá a kancelláriaminiszter. A politikus ugyanakkor hangsúlyozta: ha nem kapnak támogatást a szélsőséges szervezetek, semmi sem fenyegeti a március 15-i nemzeti ünnepet, ám biztonsági kockázatok léteznek.
Orbán Anita közösségi oldalán üzent.

„Nem hiszem, hogy a vagyonadó akkora veszteség lenne a gazdagoknak” – az utca emberét kérdeztük
Korábban soha nem látott elköteleződés kell a magyar euróhoz – Interjú
Eljött a nők ideje az egyik legférfiasabb szakmában




