Szlovákiában terjeszkedik a Samsung
A dél-koreai Samsung 16 milliárd koronát, azaz 463 millió eurót tervez beruházni a szlovákiai Nagyszombat (Trnava) melletti Voderady településnél egy LCD-modulokat gyártó üzem építésébe. Az ügyletre a következő hetekben kerül sor - a Hospodarské noviny jelentése szerint.
Jelenleg a beruházás környezetvédelmi hatástanulmányát végzik. A Samsung üzemének szomszédságában ipari parkot létesítenek, ahová a tervek szerint betelepülnek a Hansol, a Fine DNC, a Samsung CHEIL, a Samjin és a Shinwha érdekeltségek is. Összességében 2836 munkahely létesül a terv keretében.
A Samsung 2002-ben vetette meg lábát Szlovákiában nyugat- és közép-európai logisztikai központjának megépítésével Galántán. Ezidáig több mint 100 millió eurót fektetett be az országban, és 3150 munkahelyet teremtett.
Egy friss kutatás az új kormány külpolitikájának megítélésével foglalkozik.

„Nem hiszem, hogy a vagyonadó akkora veszteség lenne a gazdagoknak” – az utca emberét kérdeztük
Korábban soha nem látott elköteleződés kell a magyar euróhoz – Interjú
Eljött a nők ideje az egyik legférfiasabb szakmában




