Távozik az OTP alelnöke
Spéder Zoltán, az OTP Bank alelnöke, vezérigazgató-helyettes személyes, családi jellegű okokra hivatkozva 2007. január 8-án közös megegyezés alapján megszüntette munkaviszonyát a bankkal, s egyúttal lemondott valamennyi, a társaságban és annak érdekeltségeiben viselt pozíciójáról - közölte az OTP Bank a Budapesti Értéktőzsde honlapján kedden.
A munkaviszony megszűnésével egyidejűleg Spéder Zoltán igazgatósági tagsága is megszűnt, ami azonban a testület működőképességét nem befolyásolja.
A közlemény szerint a Spéder Zoltán utódjával kapcsolatos döntését a bank vezetése hamarosan bejelenti.Spéder Zoltán 1991 óta volt tagja az OTP Bank igazgatóságának, 1995 júniusától alelnök, majd 1996. január 1-jétől a társaság pénzügyi vezérigazgató-helyettese. Közel 20 éves szakmai pályafutása döntően az OTP Bankhoz kapcsolódik.
A támadó meghalt.

„Nem hiszem, hogy a vagyonadó akkora veszteség lenne a gazdagoknak” – az utca emberét kérdeztük
Korábban soha nem látott elköteleződés kell a magyar euróhoz – Interjú
Eljött a nők ideje az egyik legférfiasabb szakmában




