Vasárnaptól az óra már nyarat mutat
Vasárnap hajnali kettő órakor három órára állítják az órák mutatóit, és ezzel elkezdődik a nyári időszámítás. A MÁV öt belföldi járatát érinti az óraigazítás - közölte a vasúttársaság. A hajnali kettő és három óra között indítani tervezett személyvonatokat az óraigazítás után, hajnali három órakor indítják - olvasható a közleményben.
Az óraállítás a Füzesabonyból Budapestre, a Somoskőújfaluról Hatvanba és a Ceglédről Szolnokra közlekedő járatokat érinti. Szintén hajnali háromkor indul a Dombrádról Herminatanyára, illetve a Lajosmizséről Budapestre közlekedő szerelvény - hívja fel a figyelmet a MÁV.
A változás két nemzetközi járatot is érint: a Dacia és a Beograd expressz mindkét irányban egy-egy órás késéssel közlekedik várhatóan.
Már nyáron egységes lesz a fogyasztói roaming tarifa
Görögország idén 15 millió turistát vár
Görögország már most nyári áramhiánytól tart
Mi lesz a tavalyról ki nem vett szabadsággal?
Halált okozó gondatlan veszélyeztetés gyanúja miatt indult a nyomozás.

„Nem hiszem, hogy a vagyonadó akkora veszteség lenne a gazdagoknak” – az utca emberét kérdeztük
Korábban soha nem látott elköteleződés kell a magyar euróhoz – Interjú
Eljött a nők ideje az egyik legférfiasabb szakmában




