1p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Vasúton is eljuthatnak az utasok a Ferihegyi Repülőtér 1-es termináljára várhatóan már az idén a második félévtől - mondta el a MÁV
Vasúton is eljuthatnak az utasok a Ferihegyi Repülőtér 1-es termináljára várhatóan már az idén a második félévtől - mondták el a MÁV-nál az MTI kérdésére.

A MÁV és a közbeszerzési pályázaton nyertes kivitelező, a Colas Dunántúl Zrt. vezette konzorcium közötti szerződés szerint még januárban megkezdődik a Ferihegy I. megállóhely új gyalogos felüljárója acélszerkezetének gyártása. Ezt követően februárban kezdődhet meg az új gyalogos felüljáró cölöpalapjainak kivitelezése, ehhez azonban a közműfeltárások alapján a jóváhagyott tervek módosítása szükséges. A tervek szerint az első félévben átépítik a Pestszentlőrinc – Vecsés közötti bal vágányt, majd ezt követően a jobb vágányt is. A vágányátépítési munkák befejezése után helyezhető üzembe a Ferihegy 1. megállóhely az új gyalogos felüljáróval együtt.

Szollár Domokos, a repülőteret üzemeltető Budapest Airport szóvivője elmondta, hogy az új megállóhely kiépítéséhez a BA által vállalt munkákat a repülőtér üzemeltetője már elvégezte. Az 1-es terminál előtti parkolót a BA felújította, a férőhelyek számát duplájára, 570-re növelte és kiépítette a vasúti megállóhoz vezető közlekedő járdát is - fűzte hozzá.

A MÁV ismertetése szerint a Ferihegy 1-es megállóhely üzembehelyezését követően kerül sor a Kőbánya-Kispest–Pestszentlőrinc vonalszakasz és Pestszentlőrinc állomás átépítésére, majd Pestszentlőrinc állomás üzembehelyezésére, amelynek kezdőponti végén egy, a kínai piac által részfinanszírozott új gyalogos felüljárót is átadnak.

A Budapest–Vecsés–Szolnok–Békéscsaba–Lőkösháza vonal felújítása keretében az Európai Unió támogatásával, a Kohéziós Alap forrásaiból, 21,3 millió euró költséggel épül át a Ferencváros–Vecsés vonalszakasz. A költségek 80 százalékát a Kohéziós Alap, 20 százalékát pedig a költségvetés biztosítja, a kifizetés a minisztériumon, illetve a Kincstári Vagyonigazgatóságon keresztül történik.

A program keretében sor kerül egyebek között a Ferencváros–Vecsés vonalszakasz rekonstrukciójára: a vasúti pálya, a biztosítóberendezés, a térvilágítás, valamint a felsővezeték-rendszer átépítésére, illetve kialakítására, valamint Pestszentlőrinc műemléki jellegű állomásépületének felújítására.

Az eredeti tervekhez képest magasabb műszaki tartalmú beruházást valósíthat meg a MÁV: az EU projekt keretében Kőbánya-Kispest és Vecsés között mód nyílik a pálya átépítésére, míg az eredeti tervben csak emelt szintű karbantartás szerepelt - fűzték hozzá.

GYSEV, MÁV: más súlycsoport, más helyzet (hanganyag)
Új vezetők a MÁV élén

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG