Veres a konvergenciaprogram elfogadására számít
Veres arra számít, hogy a bizottság hangsúlyozni fogja: az idén elkezdett pénzügyi reformprogramot a kormány megvalósítja. "Számos kérdést tettek fel nekünk, de olyat nem, amely a program elfogadását, vagy a program lényegét kérdőjelezte volna meg" - említette. A miniszter hozzátette: partnerei főként azt firtatták, vajon Magyarország a program által megadott pénzügyi pályán tud-e majd mozogni a 2010-es általános választások közeledtével. "A részletes reformtervet, amit a korábbi programból hiányoltak, tartalmazza a program, ami szintén megalapozottá teszi, hogy azt el fogják fogadni" - jelezte.
Bokros Lajos pszichoanalízise: enyhítés = tragédia
Szigorú szabályozás lép hatályba.

„Nem hiszem, hogy a vagyonadó akkora veszteség lenne a gazdagoknak” – az utca emberét kérdeztük
Korábban soha nem látott elköteleződés kell a magyar euróhoz – Interjú
Eljött a nők ideje az egyik legférfiasabb szakmában




