Veres és Gyurcsány beszámolt
Veres János elmondta, hogy a kérdésekre adott válaszokban hangsúlyozták: a kormányzat reálisnak látja, hogy 2008-ra teljesüljenek az euró bevezetésének egyensúlyi és inflációs feltételei és így az euró bevezetését is 2010 második felétől.
A pénzügyminiszter szerint jól tükrözte a tervezett intézkedések megvalósítása melletti kormányzati elkötelezettséget a már meghozott döntések ismertetése, hiszen a németországi kormányváltást követően például fél évre volt szükség ahhoz, hogy megszülessenek az új áfa-szabályok, vagy a munkajogi módosítások. Ezt is figyelembe véve a befektetők jól láthatták, hogy a magyar kormány működésében "az elhatározást gyorsan követi a tett" - mondta Veres János.
A miniszter hangsúlyozta, hogy az egészségügy átalakításáról és a várható intézkedésekről azokat a részleteket hallhatták a befektetők, amelyeket már Budapesten is nyilvánosságra hozott a kormány.
Az egyetlen résztvevő, aki véleményt is megfogalmazott Charles Dallara, a nemzetközi Pénzügyi Intézet (Institute of International Finance) igazgatója volt. A pénzügyi szakember a korábbi elvárások alapján megfelelő irányúnak nevezte a magyar kormány ismertetett céljait, a változások irányvonalát, és kielégítőnek az intézkedések nagyságrendjét - mondta Veres János.
Csalódott a kormányban a piac, mélyponton a forint
Gyurcsány szerint pontatlan volt a PM államtitkára