Veres: még az év vége előtt döntenek a nyugdíjkorhatárról
Veres János elmondta: a konvergencia programban a nyugdíjat érintő változtatásokkal kapcsolatban megfogalmazott lépések közül még az év vége előtt a nyugdíjkorhatárról és a nyugdíjak indexálásáról kell döntést hozni. A pénzügyminiszter kiemelte, hogy a nyugdíjrendszer változatását óvatos megközelítés jellemzi. Az eddigi rendszer érdemi megváltoztatása a nyugdíjrendszer legalább középtávú egyensúlyának megtartását szolgálja.
Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter szerint a stabilitáson túl szükség van az üzleti környezet javítására. Emlékeztetett arra, hogy az üzleti klímát vizsgáló világbanki listán, ahol egyebek mellett azt mérték össze, hogy egyes országokban milyen gyorsan lehet céget alapítani, Magyarország az 52. helyen áll. A miniszter szerint négy év alatt a 25. helyre kerülhet az ország.
Kóka János szavai szerint nem tartható a jelenlegi gázár-támogatási rendszer. Mint mondta, 100 forintból a lakosság csupán mintegy 65 forintot fizet ki. Ez éves szinten csaknem 200 milliárd forintot jelent a költségvetésnek.
Bokros: drága volt a kívánságműsor