2p

Már az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) is felemelte szavát a gázai vérontás ellen.

A szerda esti, sokmillió tévénéző által követett Szuperkupa-döntő, a PSG-Tottenham mérkőzés előtt ugyanis egy transzparenst feszítettek ki a gyepen, a következő felirattal: „Ne öljetek több gyereket, ne öljetek több civilt!”

Egyértelmű üzenet
Egyértelmű üzenet
Fotó: X/UEFA

A fotót a szövetség saját közösségi oldalán osztotta meg, hozzátéve:

„Ez egy hangos és egyértelmű üzenet az UEFA Szuperkupa helyszínéről, Udinéből. Egy transzparens. Egy felhívás.”  

A szövetség emellett közzétett egy videót arról, hogy két gázai menekült gyereket láttak vendégül a mérkőzésen, akik részt vehettek a díjátadási ceremónián – a mérkőzést a párizsi csapat nyerte –, és még egy-egy érmet is kaptak ajándékba.

Mindebből egyértelmű, hogy a transzparens üzenete Izraelnek szólt, amely számos emberi jogvédő szervezet szerint népirtást követ el a Gázai övezetben és szándékosan éhezteti a palesztinokat.

Az izraeli vezetés visszautasítja a vádakat, és a palesztin Hamászt, valamint az ENSZ-t és a segélyszervezeteit okolja a kialakult, embertelen helyzetért.  

Ehhez kapcsolódó hír, hogy múlt héten életét vesztette Gázában a palesztin Peléként is emlegetett Suleiman Obeid. A Reuters híradása szerint egy izraeli támadásban halt meg, miközben segélyre várt egy ételosztó pontnál.

Obeidről az UEFA is megemlékezett, ugyanakkor nem közölte sem halálának okát, sem annak körülményeit. Válaszul Mohamed Szaláh, a Liverpool egyiptomi sztárja – a hiányos tájékoztatást kritizálva – azt írta ki közösségi oldalára: „Meg tudnátok mondani, hogyan halt meg, hol és miért?”

Az Európai Labdarúgó-Szövetség kedden mindenesetre bejelentette, hogy kibővíti a gázai gyerekeket segítő humanitárius programját, és három segélyszervezettel is együttműködik a segítségnyújtásban.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Csőstül jön a baj Hormuznál: újabb hajók égnek
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 10:43
Nem engedélyezett útvonalon haladtak, aknára futottak – közölte Irán.
Nemzetközi Fontos dolgot közöltek az egyik krakkói áldozatról
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 10:12
Lengyel, brit, német orosz, osztrák és portugál állampolgárok is vannak a sérültek között.
Nemzetközi 20 millió dollárt fizetnek Trumpék ezért az információért
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:59
Gazdag lehet, akinek jó értesülései vannak.
Nemzetközi Eldőlt, ki alakíthat kormányt Izraelben
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 08:43
Nem Netanjahut hívta meg magához Jichák Hercog.
Nemzetközi Újabb borzasztó részletek: még tragikusabbb fordulatot vett a krakkói lövöldözés
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 08:32
A lövöldöző férfi lakásában is holttesteket találtak.
Nemzetközi Tényleg bevetne atomfegyvert Trump Irán ellen?
Litván Dániel | 2026. november 8. 06:04
Beláthatatlan fizikai pusztítással és politikai felfordulással járna egy ilyen akció, de ez még nem feltétlenül jelenti azt, hogy Trump nem lépi meg. De meghozhat egy ilyen döntést egyedül? És mi lenne a célpont?
Nemzetközi Véres lövöldözés Krakkóban
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 16:23
Halottak és sebesültek is vannak.
Nemzetközi HIV-járvány tört ki Oroszországban
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 16:19
Már 27 régióban terjed a kór az egész lakosság körében terjed, nemcsak a kockázati csoportokban. Az emberek egyre gyakrabban adják át egymásnak a vírust, sokszor nem is tudva, hogy fertőzöttek.
Nemzetközi Szörnyű tragédia történt
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 15:41
Sokan meghaltak Jemenben egy húszik ellenőrizte körzet elleni légicsapásban.
Nemzetközi Rághatják a körmüket az új-zélandiak
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 15:19
Hajszálnyi különbséggel vezet a Munkáspárt a választáson.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG