2p

A 26-ból csak három biztosjelölt ment át az előzetes szűrésen, köztük Várhelyi Olivér.

A héten kezdte meg munkáját az Európai Parlament (EP) jogi ügyekkel foglalkozó bizottsága, a JURI, amelynek most az volt a feladata, hogy az Európai Bizottság a parlament következő ülésén megszavazandó biztosjelöltjeinek hátterét, gazdasági összeférhetetlenségeit vizsgálja.

A Politicónak kiszivárgtatott hírek szerint csupán három jelölt, a lengyel Piotr Serafin, a holland Wopke Hoekstra, illetve a magyar Várhelyi Olivér esetében nem találtak semmilyen összeférhetetlenségre utaló jelet a jelöltek által leadott dokumentumok alapján. A jelölteknek például nyilatkozniuk kell minden 10 ezer eurót (tehát a mai, elszomorító árfolyam szerint kicsit több mint négymillió forintot) meghaladó értékű vagyonelemükről, de korábbi állásaikról is.

A 26 jelölt által leadott nyilatkozatokat értékelő ülés a Politico forrásai szerint teljes "zűrzavarba" fulladt, a különböző frakciók képviselői pedig egymással "harcoltak".

Meglepetés: Várhelyi Olivér elsőre átment
Meglepetés: Várhelyi Olivér elsőre átment
Fotó: EPA / OLIVIER HOSLET

Egy EP-képviselő szerint a káoszt részben az okozta, hogy a jelöltek nyilatkozatait igencsak furcsának találták a bizottság tagjai, hiszen csak néhányan vallottak be a 10 ezer eurós határ fölé eső vagyontárgyakat. Tekintve, hogy 10 ezer euró alatt nagyjából sehol nem lehet Európában egy fél lakást vagy egy jobb állapotú használt autót sem venni, ez valóban nem tűnik reálisnak a zömében évek, évtizedek óta minimum jól fizető politikai állásokat betöltő jelöltek esetében.

Ezért aztán egy EP-képviselő szerint felmerült a kérdés, hogy a jelöltek "megértették-e a feladatot" egyáltalán.A JURI végül egyszerű többséggel úgy döntött, hogy a 23 "megbukott" jelölt számára egy újabb kérdéssort küldenek ki, amelynek kitöltésétől azt várják, több információt kaphatnak a jelöltek hátteréről.

A JURI csak a "beugró" lépése a folyamatnak, amelynek végén az EP megszavazhatja Ursula von der Leyen második Európai Bizottságának jelöltjeit, ezután a jelölteknek a szakbizottságok előtt is meg kell majd jelenniük november 4. és 12. között, ahol terveikről kérdezik őket. Várhelyit egyébként korábban azok között emlegették, akiknél erősen kérdéses, hogy az EP többsége hajlandó lesz-e támogatni jelöltségét.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi A rendőröket és a bankfiókokat sem kímélik a tüntetők Albánia fővárosában
Privátbankár.hu | 2026. október 18. 17:40
Az elmúlt napokban 38 bankfiókot és 42 ATM-et rongáltak meg, a zavargások során több százan megsérültek. A rendőrök már gumilövedékkel is oszlatják a tömeget.
Nemzetközi Országos sztrájk jöhet Franciaországban, a tüntetők 1500 boltot fosztottak ki
Vámosi Ágoston | 2026. október 18. 16:44
Emmanuel Macron elnök vasárnap este tévébeszédet mond, miután Párizsban rekordszámú embert vettek őrizetbe szombaton. A főpolgármester-helyettes így is arról beszélt, hogy a rendőrségnek nem voltak eszközei a fosztogatás megfékezésére.
Nemzetközi Videó: az eddigi legnagyobb dróntámadás érte Szentpétervárat
Vámosi Ágoston | 2026. október 18. 14:59
Olajterminált, hidat, logisztikai központot és a Vkontaktye közösségi oldal adatközpontját is eltalálták az ukrán drónok.
Nemzetközi A skótok többsége függetlenné válna, de a brit kormány nem engedi a népszavazást
Privátbankár.hu | 2026. október 18. 12:40
A Skócia függetlenedéséről szóló népszavazás kiírásához a brit kormány jóváhagyására is szükség lenne. John Swinney skót miniszterelnök azt mondta: Skócia nem országrész, hanem nemzet, és hamarosan független lesz.
Nemzetközi Lengyel külügyminiszter: Átutalások is bizonyítják, hogy Szijjártó Péter alárendelődött Lavrovnak
Privátbankár.hu | 2026. október 18. 10:31
Radoslaw Sikorski szerint Szijjártó úgy beszélt Lavrovhoz, mintha egy kisiskolás, vagy az alvállalkozója lenne.
Nemzetközi Elegük lett az olasz fiataloknak a kormányból, a szakszervezetek általános sztrájkot hirdettek
Vámosi Ágoston | 2026. október 18. 09:49
A legnagyobb olasz szakszervezet, a CGIL november 20-ára tervezi az általános munkabeszüntetést.
Nemzetközi NDK-s menekültek egy török hússzállítóban – így csempészett ki embereket Magyarországról egy NSZK-s diplomata
Wéber Balázs | 2026. október 18. 05:51
Axel Hartmann nyugatnémet diplomata mintegy ezer keletnémet menekültnek segített átjutni a magyar-osztrák határon a ’80-as években. Voltak, akik egy török hússzállító teherautóban, mások egy Mercedes „tankjában” elbújva szöktek át a szabad világba. A szupertitkos akciók azonban korántsem voltak veszélytelenek, a bebörtönzöttek kiszabadítása érdekében pedig Hans-Dietrich Genscher személyesen járt közben Kádár Jánosnál – minderről maga Hartmann beszélt egy budapesti rendezvényen.
Nemzetközi Napok alatt bedarálták Trump csinos, de esetlen szóvivőnőjét
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 13:26
Alig pár napot dolgozott, aztán üzent az elnök.
Nemzetközi Kiadták a nyilatkozatot a megműtött Leó pápáról – a visszatérés volt a tét
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 12:29
Komoly műtéten esett át a pápa, ennek kapcsán szólaltak meg az orvosai, akik ítéletet mondtak a pápa Vatikánba történő visszatérése kapcsán is.
Nemzetközi Kim Dzsongun Észak-Koreája is bevetette a számítástechnika szupererejét
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 09:48
Olyan torpedórendszert használtak a diktátor katonái, amiről eddig még nem szóltak a hírek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG