2p

Gázában és Libanonban.

Az izraeli légierő éjszaka tovább támadta a Hezbollah libanoni síita szervezet állásait Bejrút déli részén – közölte a hadsereg szombaton a Telegram üzenetküldő alkalmazáson, miközben az izraeli fegyveres erők további támadásokat hajtottak végre a Gázai övezetben is.

A tájékoztatás szerint a légierő „parancsnoki központokat és egy fegyvergyártó telephelyet, valamint a Hezbollah terrorszervezethez tartozó további terrorista infrastruktúrát” támadta Dahija negyedben, a libanoni főváros déli elővárosában, amelyet az Irán által támogatott libanoni milícia fellegvárának tartanak.

A hadsereg szerint a csapásokat megelőzően lépéseket tettek annak érdekében, hogy csökkentsék „a civilek sérülésének kockázatát”.

Az elmúlt nap folyamán az izraeli légierő több mint 50 célpontra mért csapást Libanonban és a Gázai övezetben – közölte a hadsereg egy külön bejegyzésben a Telegramon.

Az izraeli szárazföldi csapatok „terroristák tucatjait számolták fel” és megsemmisítettek „egy fegyverraktárat” a Gáza északi részén lévő, harcok sújtotta Dzsabalija menekülttáborban – derült ki a bejegyzésből.

Izraeli légicsapás nyomán rommá vált épület a dél-libanoni Tyrében 2024. október 23-án
Izraeli légicsapás nyomán rommá vált épület a dél-libanoni Tyrében 2024. október 23-án
Fotó: MTI/EPA/STRINGER

Izraeli támadásokról számoltak be a Gázai övezet déli részén fekvő Rafah város környékéről is, ahol a csapatok fegyvereseket és „terrorista infrastruktúrát” vettek célba.

Izrael a dél-izraeli települések ellen tavaly október 7-én elkövetett támadásokat követően indította meg a Gázai övezet elleni hadjáratát, amelynek során a Hamász szélsőséges palesztin szervezet vezette fegyveresek mintegy 1200 embert öltek meg, és további mintegy 250-et raboltak el a Gázai övezetbe.

A Hamász által ellenőrzött gázai egészségügyi hatóságok szerint eddig mintegy 43 ezer palesztin vesztette életét a folyamatban lévő háborúban.

(MTI/dpa)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Orbán Anita már novemberben tárgyalhat az ukránokkal
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 15:29
Folyik a kapcsolatok javítása.
Nemzetközi Zelenszkij elárulta, hogy eljönne-e Budapestre Magyar Péterhez
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:34
Ukrajna és Magyarország közeledik egymáshoz, és a két ország kapcsolatában előrelépés tapasztalható – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Brüsszelben pénteken, Magyar Péter miniszterelnökkel folytatott megbeszélését követően.
Nemzetközi Zelenszkij napokon belül megjelenhet Budapesten?
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:33
Az évfordulós megemlékezésre érkezhet az ukrán elnök.
Nemzetközi Magyar Péter elárulta, miről állapodott meg Zelenszkijjel
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:13
Az EU-csúcs mellett tárgyalt a magyar miniszterelnök és az ukrán államfő.
Nemzetközi Kaja Kallas szerint Moszkva nem akar békét kötni, újabb lépésekre készül az EU
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:08
Újabb szankciós csomagon dolgozik az Európai Unió, hogy tovább növelje az Oroszországra nehezedő nyomást az ukrajnai háború lezárása érdekében. Kaja Kallas uniós külügyi főképviselő szerint Moszkva továbbra sem mutat hajlandóságot a béketárgyalásokra, miközben Ukrajnának sürgős katonai és pénzügyi támogatásra van szüksége a közelgő tél előtt.
Nemzetközi Trump szerint Zelenszkij már az ukrajnai béke akadályává vált
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 06:58
Donald Trump amerikai elnök szerint Volodimir Zelenszkij ukrán államfő nehezebb tárgyalópartner, mint Vlagyimir Putyin orosz elnök, és egyre inkább akadályozza az ukrajnai háború lezárását. Az amerikai elnök úgy véli, hogy a békemegállapodás akár Zelenszkij részvétele nélkül is létrejöhet.
Nemzetközi Aggasztó figyelmeztetés érkezett az EU-tól az energiaárak miatt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 19:43
Olcsóbb áramot és kisebb terheket kaphatnak a fogyasztók az EU új terve alapján.
Nemzetközi Putyin odaszúrt Ukrajnának
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 19:26
Az orosz elnök szerint előbb kellett volna gondolkodni a támadásokon.
Nemzetközi Politikai ellenfelek megkínzásával vádolják a volt venezuelai elnököt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 19:11
Tagadta bűnösségét Nicolás Maduro volt venezuelai elnök és felesége, Cilia Flores csütörtökön egy New York-i bíróságon az ellenük politikai ellenfelek megkínzására irányuló összeesküvés miatt emelt újabb vádpontban. Az ügyészség szerint a házaspár politikai ellenfelek és amerikai állampolgárok megkínzásával is igyekezett megőrizni hatalmát Venezuelában.
Nemzetközi Radioaktív szivárgástól tartanak Csernobilban
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 18:59
Meg kell javítani a sérült védőburkot, 260 millió eurót szánnak a javításra.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG