2p

Második olvasatban elbukott a jobbközép CDU/CSU pártszövetség által benyújtott törvényjavaslat.

A német parlament alsóházában (Bundestag) tartott pénteki szavazáson összesen 693 voksot adtak le: 350 képviselő voksolt nemmel, 338 igennel, öt képviselő pedig tartózkodott, adta hírül a Frankfurter Allgemeine Zeitung. Ezzel a törvényjavaslat elbukott.

A beadványt, amely jelentősen szigorította volna a német bevándorláspolitikát (például állandó határellenőrzés azonnali bevezetése, illegális migránsok visszafordítása a határon) első olvasatban szerdán még elfogadta a Bundestag, miután a mainstream pártok által szélsőjobboldalinak tartott Alternatíva Németországért (AfD) is támogatta azt.

A német sajtó történelmi napról írt abban a tekintetben, hogy akkor először fogadott el a Bundestag egy törvényjavaslatot a CDU/CSU és az AfD együttszavazásának köszönhetően (a jobbközép párt ugyanakkor továbbra is elhatárolódik az AfD-től). A szavazás miatt a napokban Angela Merkel volt német kancellár, a CDU volt elnöke élesen bírálta pártja jelenlegi vezetőjét, Friedrich Merzet.  

A FAZ beszámolója szerint a pénteki voksolást is heves viták előzték meg a parlamentben. Az AfD mellett a liberálisok és a baloldali Sahra Wagenknecht Szövetség (BSW) is támogatásáról biztosította a törvényjavaslatot, azonban ezúttal ez nem volt elég a többséghez.

A Süddeutsche Zeitung szerint a CDU/CSU-nak, a liberálisoknak, az AfD-nek és a BSW-nek összesen 372 képviselője van a Bundestagban, ami elég kellett volna hogy legyen a törvényjavaslat elfogadásához. Hogy végül miért csak 338 képviselő voksolt igennel, az  egyelőre még nem világos.      

Korábbi háttéranyagunkat a témában itt olvashatják: 

 

  

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Új nagykövet érkezett Budapestre
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 19:38
A Németország és Magyarország közti kapcsolatok erősítését várják Alexander Schönfeldertől.
Nemzetközi Megint találkozik Magyar Péter Zelenszkijjel, de a nagy csúcsra még várni kell
Wéber Balázs | 2026. október 13. 18:28
Hétfőn Ukrajna teljesítette a magyar kormány követelését a kárpátaljai magyarok ügyében, pénteken pedig ismét találkozhat egymással Magyar Péter és Volodimir Zelenszkij az EU-csúcs peremén. A magyar miniszterelnök ukrajnai látogatása azonban továbbra is bizonytalan, a bizalom visszanyerése pedig hosszú folyamat. Nagyító alatt ezúttal a továbbra is kihívásokkal küzdő magyar-ukrán viszony.
Nemzetközi Akár a román parlament feloszlatásához is vezethet a kormányalakítási hercehurca
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:52
A román Nemzeti Liberális Párt (PNL) fontolóra veszi, hogy nem gördít akadályt Luca Niculescu kormányalakítása elé.
Nemzetközi Flydubai-gépeltérítés: még annál is sokkal nagyobb szerencséjük volt az utasoknak, mint eddig hittük
Litván Dániel | 2026. október 13. 14:29
Majdnem a hős utas pecsételte meg a saját és utastársai sorsát is, az első tiszt pedig még valami nagyon veszélyeset csinált, mielőtt kivonszolták a pilótafülkéből.
Nemzetközi Halálos lövöldözés volt az Európai Parlament épületénél
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 09:54
Brüsszelben egy másik helyen is véres cselekmény folyt az éjszaka.
Nemzetközi Méregdrágán vették Orbán Viktorék a türk barátságot a HVG szerint
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 08:26
Busás hitelkeret, iroda milliárdokért, de van még tovább is.
Nemzetközi Novemberben jön az Európai Unió és az Egyesült Királyság csúcstalálkozója
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 19:40
Brüsszelbe látogat Andy Burnham brit miniszterelnök, aki korábban arról is beszélt, nem zárja ki, hogy az Egyesült Királyság ismét az Európai Unió tagja legyen.
Nemzetközi Kritikus szintre csökkenhetnek a gáztartalékok Európában, maradnak a magas árak
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 19:29
Kemény tél esetén alig maradhat tartalék az európai gáztározókban, a beszerzés pedig még akkor is drága lesz, ha véget ér az iráni háború.
Nemzetközi Így próbálta eltüntetni Roman Abramovics elképesztő vagyonát a Deloitte
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 15:51
A könyvelőcég ciprusi irodája egy Brit Virgin-szigetekre bejegyzett céghez sorolta Abramovics vagyontárgyait, aki így elkerülhette a ciprusi adófizetést.
Nemzetközi Elkerülik a repülőjáratok Szaúd-Arábia fővárosát
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 15:04
Közúton több mint 1000 kilométerre lévő repülőteret használhatnak helyette.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG