1p

Elkerülhetetlen lesz a választások utáni megszorítás?
Tényleg egy újabb Bokros-csomagot szeretne a Tisza Párt?

Online Klasszis Klub élőben Bokros Lajossal!

Vegyen részt és kérdezze Ön is a korábbi pénzügyminisztert!

2025. november 26. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Tettekkel fognak üzenni, nem szavakkal - mondta az orosz elnök a magyar forradalom ünnepének napján.

Vlagyimir Putyin a BRICS országok oroszországi csúcstalálkozójának keretében, de szűk körben mondott beszédet. Ebben az Index beszámolója szerint elmondta, hogy az egybegyűltek célja a BRICS tekintélyének megerősítése, szerepének növelése a világ ügyeiben, valamint a sürgős globális és regionális problémák megoldásában.

Hozzátette, a csúcstalálkozó résztvevői "nem szavakkal, hanem tettekkel mutatják meg felelősségüket a világ helyzetéért, és kiállnak az egyenlőség, a jó szomszédság és a kölcsönös tisztelet elve mellett”.

Az orosz elnök arról is beszélt, hogy "példátlan az érdeklődés" a globális Dél és Kelet országai körében a szervezethez való csatlakozás iránt. Korábban Putyin úgy nyilatkozott, hogy 34 ország jelezte csatlakozási szándékt, és a BRICS csúcstalálkozón az is napirendre kerül majd, hogy a rendes tagság mellett létrehozzák a "partnerállam" intézményét is.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi NATO-főtitkár: Európa még idén bevásárolhat amerikai fegyverekből Ukrajnának
Privátbankár.hu | 2025. december 3. 19:22
Több európai ország részvételével közös fegyvervásárlást szervez a NATO az Egyesült Államokból Ukrajna számára. Franciaország azonban elhatárolódott, szerintük inkább európai fegyvereket kellene vásárolni.
Nemzetközi Csalással és korrupcióval gyanúsítják az EU korábbi külügyi főképviselőjét
Privátbankár.hu | 2025. december 3. 16:46
A fiatal diplomaták uniós képzése nem biztos, hogy úgy működött, ahogy kellett volna. Most vizsgálják a 2021-2022-es projektet, és három embert őrizetbe vettek.
Nemzetközi Robbanás volt a Barátság kőolajvezeték oroszországi szakaszán
Privátbankár.hu | 2025. december 3. 14:18
A Moszkvától délre fekvő szakaszon egy távirányítós robbanószerkezet lépett működésbe az ukrán hírszerzési információk szerint.
Nemzetközi Maszkos izraeli telepesek támadtak nyugati önkéntesekre
Privátbankár.hu | 2025. december 3. 10:48
Komoly incidens történt.
Nemzetközi Trump találkozni akart Kim Dzsongunnal?
Privátbankár.hu | 2025. december 3. 09:07
Erről a dél-koreai elnök beszélt.
Nemzetközi Emiatt mondhatott megint nemet Putyin a béketervre
Privátbankár.hu | 2025. december 3. 08:06
Az oroszok számára a területi kérdés a legfontosabb.
Nemzetközi Megint átverhette Izraelt a Hamász
Privátbankár.hu | 2025. december 3. 07:47
Erre jutott az izraeli kormány vizsgálata az átadott holttestekről. 
Nemzetközi Sok hűhó a semmiért? Putyin továbbra sem enged, eredménytelen lett a tárgyalás
Privátbankár.hu | 2025. december 3. 07:08
Közel öt órányi megbeszélésen sem született érdemi eredmény.
Nemzetközi Gigantikus korrupciós botrány, fájdalmas béketerv – már meg is van Zelenszkij utódja?
Wéber Balázs | 2025. december 2. 18:36
Zelenszkij az elnöksége alighanem legnehezebb napjait éli: a méretes korrupciós botrányba a legfontosabb embere is belebukott, a stratégiai jelentőségű Pokrovszkot elfoglalhatták az oroszok, miközben egyre nagyobb a nyomás rajta egy súlyos kompromisszumokat tartalmazó béketerv elfogadása érdekében. És hirtelen aktivizálódott egy régi riválisa, aki mihamarabb lezárná a háborút. Mi történik Ukrajnában? Ezt nézzük meg az e heti Nagyítóban.
Nemzetközi Csak nem a rejtélyes magyar katonai attasé vett részt a csádi ünnepségen? (frissítve)
Privátbankár.hu | 2025. december 2. 17:48
Egyelőre nem lehet tudni, kicsoda a katona, és mit keresett a vitatott afrikai vezető díszszemléjén. A Honvédelmi Minisztérium jelenleg hallgat az ügyben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG