2p

Megtörtént az első összecsapás az ukrán és észak-koreai katonák között.

Rustem Umerov ukrán védelmi miniszter egy dél-koreai televíziónak adott interjúban erősítette meg, hogy sor került az első összecsapásra az ukrán és észak-koreai katonák között, eről a BBC írt. 

Umerov szerint egy „kis csoport” észak-koreai katona került konfliktusba az ukrán erőkkel a frontvonal közelében, majd hozzátette: „jelentős számú” észak-koreai katonai bevetés várható. Umerov azt állította, hogy az észak-koreai csapatok jelenléte folyamatosan növekszik.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a nyugati világ passzivitását kritizálta, hangsúlyozva, hogy „az első összecsapások Észak-Koreával egy új fejezetet nyitnak a világ instabilitásában.” Egy szerdai videóüzenetében felszólította a nemzetközi közösséget, hogy

„tegyenek meg mindent azért, hogy ez az orosz lépés, amellyel kiterjesztenék a háborút, kudarcot valljon mind Oroszország, mind Észak-Korea számára.”

A dél-koreai kormány hivatalosan nem erősítette meg a közvetlen harcot, bár elismerte, hogy történt egy „incidens” a frontvonal közelében. Ukrajna becslései szerint jelenleg mintegy 11 ezer észak-koreai katona állomásozik a Kurszk régióban, ahol az ukrán csapatok már megvetették a lábukat.

Dél-Korea múlt hónap végén már felszólította az orosz nagykövetet, hogy vonják vissza az észak-koreai katonákat Ukrajnából. Elemzők úgy vélik, hogy Észak-Korea cserébe pénzügyi támogatást vagy orosz katonai technológiát kaphat, miután az orosz parlament hamarosan szavazhat a kölcsönös védelmi szerződésről, amelyet Putyin észak-koreai látogatása alkalmával terveztek meg.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Trump megnyugtató kijelentést tett az iráni háborúról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 19:48
Nem tervezi atomfegyver bevetését.
Nemzetközi Tűzszünetet kért Putyintól a pápa
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 19:17
A beszélgetésről a Kreml és a Vatikán is beszámolt.
Nemzetközi Orbán Anita már novemberben tárgyalhat az ukránokkal
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 15:29
Folyik a kapcsolatok javítása.
Nemzetközi Zelenszkij elárulta, hogy eljönne-e Budapestre Magyar Péterhez
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:34
Ukrajna és Magyarország közeledik egymáshoz, és a két ország kapcsolatában előrelépés tapasztalható – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Brüsszelben pénteken, Magyar Péter miniszterelnökkel folytatott megbeszélését követően.
Nemzetközi Zelenszkij napokon belül megjelenhet Budapesten?
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:33
Az évfordulós megemlékezésre érkezhet az ukrán elnök.
Nemzetközi Magyar Péter elárulta, miről állapodott meg Zelenszkijjel
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:13
Az EU-csúcs mellett tárgyalt a magyar miniszterelnök és az ukrán államfő.
Nemzetközi Kaja Kallas szerint Moszkva nem akar békét kötni, újabb lépésekre készül az EU
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:08
Újabb szankciós csomagon dolgozik az Európai Unió, hogy tovább növelje az Oroszországra nehezedő nyomást az ukrajnai háború lezárása érdekében. Kaja Kallas uniós külügyi főképviselő szerint Moszkva továbbra sem mutat hajlandóságot a béketárgyalásokra, miközben Ukrajnának sürgős katonai és pénzügyi támogatásra van szüksége a közelgő tél előtt.
Nemzetközi Trump szerint Zelenszkij már az ukrajnai béke akadályává vált
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 06:58
Donald Trump amerikai elnök szerint Volodimir Zelenszkij ukrán államfő nehezebb tárgyalópartner, mint Vlagyimir Putyin orosz elnök, és egyre inkább akadályozza az ukrajnai háború lezárását. Az amerikai elnök úgy véli, hogy a békemegállapodás akár Zelenszkij részvétele nélkül is létrejöhet.
Nemzetközi Aggasztó figyelmeztetés érkezett az EU-tól az energiaárak miatt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 19:43
Olcsóbb áramot és kisebb terheket kaphatnak a fogyasztók az EU új terve alapján.
Nemzetközi Putyin odaszúrt Ukrajnának
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 19:26
Az orosz elnök szerint előbb kellett volna gondolkodni a támadásokon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG