2p

Veszélyesen megnőtt a kolerás megbetegedések száma.

A világszerte a kolerás megbetegedések száma olyan ütemben gyarapodott, hogy súlyos oltóanyaghiány fenyegethet - figyelmeztetett szerdán a globális vakcinakészletek elosztásáért és felügyeletével megbízott nemzetközi koordinációs csoport (ICG). A tájékoztatás szerint tavaly az érintett országok kétszer annyi oltóanyagot igényeltek, mint amennyit előállítottak.

A nemzetközi koordinációs csoport hangsúlyozta: sürgős szükség van ezért a további járványok kitörésének megelőzésére és a gyártókapacitások növelésére. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint jelenleg egyedül a dél-koreai EuBiologics gyógyszeripari vállalat gyárt kolera elleni vakcinát.

A kolera sötét árnyékként fenyeget
A kolera sötét árnyékként fenyeget
Fotó: Depositphotos

Tavaly összesen 36 millió dózis oltóanyagot állítottak elő, ugyanakkor legkevesebb 72 millióra érkezett be igény az országoktól - ismertette a WHO. 2021 és 2023 között nagyobb volt a kereslet kolera elleni vakcinák iránt, mint az azt megelőző évtized egészében.

Már spórolni próbálnak

A WHO mellett az UNICEF, az Orvosok Határok Nélkül és a Nemzetközi Vöröskereszt (ICRC) is tagjai a nemzetközi koordinációs csoportnak. A kolerás megbetegedések száma 2021-től kezdett emelkedni. 2022-ben a fertőzöttek száma több mint duplájára, vagyis 473 ezerre nőtt az azt megelőző évhez képest. Előzetes adatok szerint tavaly a 700 ezret is meghaladta a kolerában megbetegedett emberek száma. A legsúlyosabban érintett országok a Kongói Demokratikus Köztársaság, Etiópia, Haiti, Szomália, Szudán, Szíria, Zambia és Zimbabwe voltak.

Az ICG a vakcinák iránt megnövekedett magas kereslet miatt már 2022 októberében ajánlást tett közzé, hogy az addig bevett gyakorlattól eltérően kettő helyett csak egy dózist adjanak be az oltásra szorulóknak. Mindezzel több embert tudnak ugyan immunizálni, de a hatás nem tart olyan hosszú ideig. Az ICG ezért sürgeti, hogy az országok fektessenek több forrást a csatornarendszerek kiépítésébe, valamint az ivóvízellátás biztosításába. A nemzetközi koordinációs csoport ezen felül szorgalmazza az új oltóanyagok mielőbbi engedélyeztetését, valamint azt, hogy megfelelő mennyiségben és megfizethető árakon elérhetők legyenek a világpiacon.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Putyin fortyoghat – Zelenszkij is megerősítette, hogy felperzselték az oroszok szimbólumát
Privátbankár.hu | 2026. július 4. 12:17
Több mint 800 kilométerre az ukrán határtól történtek a fájdalmas események.
Nemzetközi Foci-vb: a fáraó leigázta a tini kengurut, a zöld hősök magukat verték meg
Privátbankár.hu | 2026. július 4. 09:01
Szinte hihetetlen, olykor szó szerint eszméletlen izgalmak voltak a pályán a legjobb 16 csapat közé tartó alakulatok között.
Nemzetközi Közös ülést tarthat a Magyar-kormány egy nem is távoli országgal
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 19:46
Együttes ülést tarthat ősszel a cseh és a magyar kormány – mondta Petr Macinka cseh külügyminiszter cseh újságíróknak pénteken Budapesten, miután tárgyalásokat folytatott Orbán Anita külügyminiszterrel.
Nemzetközi Férfinak hitték a monacói merénylőt, kiderült, hogy nő
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 16:39
Azonosították a hétfői monacói robbantásos merénylet elkövetőjét: egy 39 éves, Németországban élő ukrán nő lehetett a tettes. A rendőrség a lehetséges társai után nyomoz.
Nemzetközi Ez gyors volt: máris lemondott a moldovai miniszterelnök
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 12:55
Bejelentette lemondását Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök pénteken. A politikus utódja kinevezéséig ügyvivő kormányfőként vezeti a kabinetet.
Nemzetközi Orosz támadásra figyelmeztethette az Egyesült Államok Lengyelországot
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 12:02
Az Egyesült Államok arra figyelmeztette Varsót, hogy Oroszország fegyveres provokációra készülhet Lengyelország ellen, hogy próbára tegye a NATO felkészültségét.
Nemzetközi Szankcionált ukrán oligarcha ellen követtek el merényletet Monacóban
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 12:00
Csomagba rejtett bombával hajtottak végre merényletet Vadim Jermolajev ukrán oligarcha ellen monacói otthona előtt hétfőn.
Nemzetközi Trump szerint rezsimváltás történt Iránban, de ő nem ezt akarta
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 10:10
Az amerikai elnök a CNBC-nek adott interjút.
Nemzetközi A gyásznap alatt is újabb, halálos orosz támadás érte Ukrajnát
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 07:57
Többen meghaltak Ukrajnában egy éjszakai orosz támadásban. Oroszországban Moszkvához közeledő ukrán drónokat semmisítettek meg helyi légvédelmi erők. Ukrán bejelentés szerint 27-re emelkedett a Kijev elleni csütörtöki légitámadás áldozatainak a száma.
Nemzetközi Már megint alaposan lábon lőtte magát Európa: viszlát, 6. generációs európai vadászgép?
Litván Dániel | 2026. július 3. 05:48
Tíz év után nagy csinnadratta nélkül szántották be a francia-német-spanyol újgenerációs harci gép építését célzó programot. De miért fájhat ez a bukta minden európainak, és mi lesz most?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG