Olyat tett az F-35-öseivel Izrael, hogy az amerikaiaknak is leeshet az álluk

A tavaly júniusi „tíznapos” izraeli-iráni háború során az izraeli légierő megmutatta, hogy amennyiben harci gépei már az iráni légtérben vannak, akkor ott nagyjából azt csinálnak, amit akarnak. Nagyon úgy tűnik, hogy az F-35-ösök képviselte legmodernebb amerikai „lopakodó” technológiával szemben az iráni légvédelem nagyrészt tehetetlen.

Csakhogy volt egy nagyon szűk keresztmetszete ezeknek a csapásoknak. Irán ugyanis nagyon, de legalábbis egy F-35-ös üzemanyag-felhasználásával mérve nagyon messze van Izraeltől. Az iráni határ nagyjából 1000, Teherán pedig 1500 kilométerre van az izraeli repülőterektől.

Az F-35-ösök egy „tankkal” egy irányba még csak-csak meg tudják repülni ezt a távolságot, csakhogy ugye vissza  is kéne térni, és az iráni légtérben manőverezni is tudni kéne.

A probléma persze áthidalható légi utántöltő gépek használatával, de ez sok szempontból nem tökéletes megoldás. Egyrészt Izraelnek korlátozott számban állnak rendelkezésre ilyen gépek, ráadásul a hét, jelenleg meglévő Boeing-707-esből átalakított gépek már az 1970-es évek óta szolgálnak, persze folyamatosan modernizálva. A közelmúltban az Egyesült Államoktól ezek mellé vagy részben helyett rendelt nyolc KC-46-os utántöltő gép közül az elsőt elméletben idén tavasszal kapja meg az izraeli légierő.

De még ha korlátlanul lenne is utántöltő-kapacitás, ez akkor sem ideális megoldás. Ha a dolog logisztikai és költségvonzatait nem is számítjuk, akkor sem túl szerencsés, ha a gépeknek még odafele meg kell tankolniuk a célpontok felé tartva.

Könnyű belátni: ahhoz, hogy a lassú tankerek pozícióba kerüljenek (jelen esetben valahol az iraki légtérben), jóval előbb el kell indulniuk, mint a gyorsabb harci gépeknek. Márpedig a légi utántöltő gépeket jóval könnyebb felfedezni, mint a „lopakodó” gépeket, jelenlétük tehát idő előtt elárulhatja, hogy Izrael támadásra készül.

Arról nem is beszélve, hogy ezek a gépek jóval sérülékenyebbek is, mint a harci gépek, tehát kockázatot is jelent odaküldeni ezeket a célpontok közelébe – még ha jelen esetben az iráni légierőnek és légvédelemnek nincsenek is igazán eszközei ezek támadására az iraki légtérben. De abban például csak jelenleg lehet biztos Izrael, hogy Irak légtere biztonságos hátországként használható egy Irán elleni csapáshoz, a jövőben egyáltalán nem biztos, hogy lassú, könnyen felfedezhető tankergépekkel is nyugodtan ki-be járhat ott az izraeli légierő.

Izrael ráadásul nem csak Irán ellen indít, vagy adott esetben szeretne indítani ilyen hosszú távú légitámadásokat, hanem például a közelmúltban a jemeni húszikat, 1985-ben pedig éppenséggel a Palesztin Felszabadítási Szervezet tuniszi főhadiszállását is lebombázta. Az a képesség tehát, hogy az egész térségben a légi utántöltés jelentette logisztikai kihívás és plusz kockázat nélkül indíthassanak csapásokat gépeik, nagyon is jól jönne az izraeli légierőnek.

Láthatatlan póttartály?

Most már talán mondhatjuk úgy is, hogy jól jön.

Ugyanis Izrael washingtoni nagykövete, Jeihel Lejter arról beszélt néhány napja, hogy Izrael megoldotta, hogy külső üzemanyagtartályokat szereljen saját verziójú F-35I típusú vadászgépeire, és ez a megoldás már bevethető állapotban is van.

Feltehetnénk persze a kérdést, hogy ez miért nem jutott korábban az eszükbe? Más harci gépeken már évtizedek óta használnak ilyen tartályokat, mi ebben a nagy találmány? Több okból sem olyan egyszerű azonban egy F-35-ösre póttartályokat szerelni.

Az egyik a gép „lopakodó” mivolta. Az F-35-öst gondosan úgy tervezték, hogy minél kisebb radarkeresztmetszetű legyen, azaz minél kevésbé verje vissza a radarok által kibocsátott hullámokat. Ezért aztán fegyvereit sem a szárnyak vagy a géptest alá erősítve, hanem zárt fegyveröblökben szállítja. Ha viszont rátesznek egy-két jókora hagyományos üzemanyagtartályt, az erősen rontja a gép lopakodóképességét, és ezzel pont az egyik legfontosabb erőssége szűnhet meg.

Az izraeliek azt állítják, hogy saját tervezésű, különleges, szintén lopakodó tartályokat alkottak, amelyek „nem kompromittálják a lopakodás képességét”. Hogy ez pontosan mit jelent, azt nem tudjuk, de nyilván arról lehet szó, hogy a tartályok formája és bevonata olyan, hogy nem növeli érdemben a gép radarkeresztmetszetét – bár ez fizikailag igen nehezen elképzelhető, ha a tartályok kívül kaptak helyet.

A fegyveröbölben viszont nem nagyon lenne elég hely erre, azaz ebben az esetben fegyvereket tudna jóval kevesebbet vinni a gép – ami szintén nem túl szerencsés egy csapásmérő harci gép esetében.

Tehát arról lehet szó inkább, hogy a tartályok nem rontanak annyit a lopakodóképességen, hogy az komolyan befolyásolná egy-egy küldetés kockázatát.

Különösen úgy, hogy a tartályokat minden bizonnyal az út első szakaszán használnák a gépek, majd a célterületek közelébe érve ledobhatják, és onnantól belső készleteiket használhatják. Így a legveszélyesebb, az ellenséges radarokhoz közeli szakaszon már nem rontanák a gép tulajdonságait.

Rakétákat is kaphat a szárnyai alá

Az izraeli koncepció része lehet az is, hogy az F-35-ösöket a lopakodóképesség részleges feláldozásával tegyék messzebbre repülő és több fegyverzetet szállítani képes eszközzé, amelyek „sebészi” csapások helyett inkább az F-16-osokhoz hasonló nagy tűzerővel rendelkeznek.

Lejter ugyanis arról is beszélt, hogy megoldották négy rakéta szárnyak alá történő rögzítését is az F-35I esetén.

A logika itt az lehet, hogy Izrael sok esetben nem fejlett légvédelmek és légierők ellen repül bevetéseket, hanem Gáza (aminek nincs is légvédelme), Jemen, Libanon vagy Szíria felett, ahol kevésbé kell félteni a gépeket. Viszont jól jön, ha tovább a levegőben maradva, több célpont ellen is csapásokat indíthatnak a gépek.

Mindezzel viszont olyan képességeket ad Izrael az F-35-ösöknek, amelyek még az Egyesült Államok gépeinek sincsenek. Az amerikai légierőnél évek óta fut egy hasonló, külső tartályok kifejlesztését célzó program, ez azonban még nem hozott eredményt.

Hozzápiszkálhatnak mindenhez

De – tehet fel megint egy jó kérdést a tájékozott olvasó – nem arról volt szó, hogy a külföldre eladott F-35-ösöket  is szigorú felügyelet alatt tartja az Egyesült Államok, megtiltva minden módosítást a gépeken? Akkor az izraeliek hogyan állhatnak neki tartályokat és fegyvereket hegeszteni ezekre a gépekre?

A helyzet az, hogy Izrael (ebben is) kivételezett státuszt élvez. Nem véletlen az F-35 mögötti I típusjelzés, ugyanis ez a speciális, Izrael által módosított, ott egyébként Adir (Félelmetes) néven emlegetett altípust jelöli.

Az F-35-öst a világon elsőként harci körülmények között bevető Izrael mérnökeinek megengedték ugyanis, hogy jelentős módosításokat hajtsanak végre a gépen.

Az Adirokban számos rendszert lecseréltek, kibővítettek vagy megváltoztattak, hogy a gép jobban integrálható legyen a fejlett izraeli kommunikációs, adatgyűjtési és célkijelölési rendszerekbe, és használható legyen izraeli fejlesztésű bombákkal és rakétákkal is.

Mivel a külső póttartályokhoz és a külső fegyverzethez szükséges tartóelemek elhelyezése és megtervezése a gép egyensúlyát, a szerkezetére ható új erőhatásokat is érintette, ezért valószínűleg e módosításokhoz szükség volt a gyártó Lockheed Martin mérnökeinek együttműködésére is – de úgy tűnik, sikerült áthidalni a nehézségeket.

Azt persze Lejter nem árulta el, hogy pontosan mekkora hatótávolság-növekedést tudnak elérni a póttartályok használatával. A szakértők nagyjából plusz ezer kilométerre becsülik ezt, amire elegendő lehet a plusz üzemanyag.

Ha az Irán elleni potenciális bevethetőséget nézzük, akkor ez még mindig nem elég arra, hogy a gépek oda-vissza kényelmesen lerepüljék a távot, de arra már igen, hogy csak a visszafele úton kelljen megtankolni a gépeket a levegőben, akár már az iráni légvédelem a tartályok ledobását követően „maximális lopakodó üzemmódban” végrehajtott, meglepetésszerű szétbombázása után. De ha mondjuk egy jemeni akciót nézünk, akkor ezután már képesek lehetnek az izraeli gépek arra, hogy tankolás nélkül megjárjanak egy bevetést, és akár még a póttartályokat is visszahozzák üresen.

Izrael tehát újabb félelmetes, a térség minden hadereje és az országot fenyegetésnek minősítő szereplője számára fejtörést okozó képességre tett szert

– és mellesleg kiosztott egy fricskát az amerikai hadiiparnak is azzal, hogy olyan módosításokat hajtott végre az amerikai légierő ékkövén, amelyekre még a gyártó országban sem voltak eddig képesek.