4p

Tévévitában ütköztette álláspontját Olaf Scholz, az SPD és Friedrich Merz, a CDU kancellárjelöltje, kemény mondatok is elhangzottak.

Migrációpolitikai kérdések és az Alternatíva Németországnak (AfD) párttal való együttműködés is napirenden volt Olaf Scholz német szociáldemokrata kancellár és Friedrich Merz, az ellenzéki német Kereszténydemokrata Unió (CDU) és bajorországi testvérpártja, a Keresztényszociális Unió (CSU) kancellárjelöltjének vasárnapi, késő esti televíziós vitájában.

Az ARD és ZDF közszolgálati televízió által szervezett esti vitában a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) politikusa a február 23-i előrehozott parlamenti választásokat követően is „kemény irányvonalat” ígért a migrációs politikában. Scholz ezen felül azt hangoztatta, hogy „korlátozó irányvonalat követ, ami az illegális bevándorlást illeti”. Úgy fogalmazott, hogy Németország számára elfogadhatatlanok az olyan erőszakcselekmények, mint amilyen a két halálos áldozatot követelő január 22-i aschaffenburgi késelés volt. „Sosem törődhetünk bele ilyen cselekményekbe, és ezért világosan és határozottan cselekedni kell” – szögezte le, kiemelve, hogy a mostaniak az illegális bevándorlásra vonatkozó eddigi legszigorúbb szigorúbb törvények.

Látszólag lazán vette a kritikát Olaf Scholz, de ki jött ki jobban a vitából?
Látszólag lazán vette a kritikát Olaf Scholz, de ki jött ki jobban a vitából?
Fotó: X

Kihívója, az ellenzéki német Kereszténydemokrata Unió (CDU) és bajorországi testvérpártja, a Keresztényszociális Unió (CSU) kancellárjelöltje, Friedrich Merz ugyanakkor azt vetette a szociáldemokrata kancellár szemére, hogy

„több mint kétmillió illegális migránst engedett be Németországba”. Ez több, mint Hamburg lakossága

- tette hozzá.

A kereszténydemokrata politikus szerint Scholz elvesztette valóságérzetét

„Ön nem ebben a világban él. Amit itt mesél, az egy mesevár”

- fogalmazott, hozzátéve, hogy a Scholz által elmondottaknak alig van közük a német városok és települések valóságához.

Scholz azt vetette Merz szemére, hogy bizonygatásai ellenére később mégis együtt fog működni az AfD-vel. „Komolyan tartok ettől” – jelentette ki az SPD kancellárjelöltje. Mint mondta, Merz már tavaly is kizárta az együttműködést az AfD-vel, de nemrég, a nem kötelező erejű parlamenti migrációs határozat elfogadásakor, mégis volt erre példa.

„Ez szószegés és tabudöntés”

- emelte ki Scholz.

Merz mindazonáltal ismételten és határozottan kizárt bármiféle együttműködést az AfD-vel.

„Nem lesz ilyen együttműködés. Szakkérdésekben egész világok választanak el minket”

- húzta alá. A CDU kancellárjelöltje hozzátette, hogy „nincsen semmi közös az AfD-ben és az uniós pártokban”.

A két politikus a német gazdaságpolitika irányvonalában sem értett egyet. Merz rávilágított, hogy a német gazdaság harmadik éve zsugorodik, egyre több vállalkozás megy csődbe, miközben a munkanélküliség emelkedik. Azt mondta, hogy Scholznak helytelen felfogása van arról, ami a problémák sürgősségét illeti.

Scholz viszont arra hivatkozott, hogy a gazdasági visszaesés fő oka az ukrajnai háború, ugyanakkor – mint mondta – Németországnak eredményeket sikerült elérnie a megújuló erőforrások terén.

Scholz és Merz a kijevi vezetésnek szállítandó német Taurus rakéták ügyében sem értett egyet. „Mindig is azt mondtam, hogy a manőverező robotrepülőgépek szállítását össze kell hangolni az Európai Unióval. Amerikai szállít, Franciaország szállít, Nagy-Britannia szállít. Nekünk is szállítani kellett volna” – mondta Merz.

Scholz azzal válaszolt, hogy nem tartja helyesnek olyan fegyverek szállítását, amelyekkel nagy pusztítást vihetnek végbe az orosz hátországban.

„Ez úgy gondolom, pont olyan lépés, amelyet nem szabadna meglépni, ha az ember felelősséget visel Németországért”

- fűzte hozzá.

A német kancellár a vita során arról is szót ejtett, hogy az Európai Unió „egy órán belül” reagálni tud abban az esetben, ha Donald Trump amerikai elnök vámokat rendel el európai termékekkel szemben.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Deutsch Tamás mentelmi jogát kikérték az Európai Parlamenttől
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 19:53
Megtörtént a bejelentés.
Nemzetközi Megorroltak az oroszok – kibővítették a szankciós listát
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 19:22
Sok új név felkerült a listára.
Nemzetközi Putyin segítő kezet nyújtana Iránnak
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 17:37
Az orosz elnök fogadta az iráni külügyminisztert.
Nemzetközi Évtizedek óta nem látott vendéget fogad Trump
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 17:11
Első egyesült államokbeli hivatalos uralkodói látogatására érkezik hétfőn Washintonba III. Károly brit király és felesége.
Nemzetközi Tényleg várják Magyar Pétert Brüsszelben, de lehet, hogy nem derül ki, mire jutottak
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 15:39
Az Európai Bizottság illetékes szóvivője megerősítette, hogy Magyar Péter leendő miniszterelnök szerdán Brüsszelbe utazik, és informális egyeztetést folytat az uniós források hazahozataláról.
Nemzetközi A Hezbollah továbbra sem akar Izraellel tárgyalni
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 14:18
Újra megerősítette hétfőn Naím Kászim, a Hezbollah libanoni síita milícia vezetője, hogy ellenzi a Bejrút és Izrael közötti közvetlen tárgyalásokat.
Nemzetközi A Hormuzi-szorosról nem is tárgyal Irán, de megmondták, miről igen
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:38
Háromlépcsős terv alapján jutnának megállapodásra.
Nemzetközi Összeálltak George Simionékkal a román szociáldemokraták
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 11:18
Együtt buktatnának kormányt – de utána mi lesz?
Nemzetközi Moszkvába érkezett az iráni külügyminiszter, hogy Putyinnal tárgyaljon
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 10:22
Putyinnal is találkozik.
Nemzetközi Tényleg Trump lehetett a célpontja a washingtoni merénylőnek
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 09:04
Nem jutott túl messzire.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG