3p

Volodomir Zelenszkij ukrán elnök bejelentette, Ukrajna 13 országgal és a NATO-val közösen antiballisztikus koalíciót alakít.

A Szarmat interkontinentális rakéta sikeres indításáról tett jelentést kedden Szergej Karakajev vezérezredes, az orosz hadászati rakétacsapatok parancsnoka Vlagyimir Putyin elnöknek. Putyin az új Szarmat komplexumot a világ legnagyobb hatóerejű rakétájának nevezte.

„A szállított harci töltet összhatóereje több mint négyszerese bármelyik létező, legerősebb nyugati megfelelője hatóerejének” – mondta.

A rakéta nemcsak ballisztikus, hanem szuborbitális pályán is képes haladni, a repülési távolsága pedig meghaladja a 35 ezer kilométert. Ez lehetővé teszi számára az összes jelenlegi és jövőbeli rakétavédelmi rendszer áttörését.

Bejelentette, hogy az első Szarmat rendszerrel felszerelt rakétaezredet még az év végéig szolgálatba állítják. Kitért rá, hogy Oroszország a 2000-es évek eleje óta korszerűsíti nukleáris elrettentő erejét, azóta, hogy az Egyesült Államok kilépett a rakétavédelmi rendszereket tiltó (ABM) szerződésből.

„Megjelent nálunk a Kinzsal közepes hatótávolságú, légi indítású hiperszonikus rakéta, amely 2017 óta áll hadrendben. Ezt alkalmazzák különleges hadműveletben, de fejlesztése, egyebek között a nem nukleáris felszereltségű változata pontosságának növelése, továbbra is folyik” – hangoztatta Putyin.

Gyakorlatilag befejeződtek a Poszejdon legénység nélküli tengeralattjáró és a Burevesztnyik globális hatótávolságú hiperszonikus manőverező robotrepülőgép fejlesztési munkálatai. Tavaly óta pedig harci készenlétben áll az Oresnyik közepes hatótávolságú, szárazföldi bázisú komplexum, amely szintén felszerelhető nukleáris robbanófejekkel.

Antiballisztikus koalíció alakul

Ukrajna európai partnereivel és a NATO-val közösen dolgozik egy „antiballisztikus koalíció” létrehozásán, valamint ballisztikus rakéták elleni rendszerek európai gyártásán. A nemzetbiztonsági tanácsadók szintjén tartott kapcsolódó találkozón 13 ország képviselői vettek részt, valamint képviseltette magát a NATO főtitkárának hivatala is – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden a Telegramon közzétett videóüzenetében.

„Fokozatosan haladunk előre a ballisztikus rakéták elleni rendszerek európai gyártásának kérdésében, és egy antiballisztikus koalíciót hozunk létre. Ezt érdemes megvalósítani, és most közelebb vagyunk az eredményhez, mint valaha. A mai egyeztetésen 13 ország és a NATO főtitkárának hivatala képviseltette magát” – tette hozzá.

(MTI) 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Napok alatt bedarálták Trump csinos, de esetlen szóvivőnőjét
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 13:26
Alig pár napot dolgozott, aztán üzent az elnök.
Nemzetközi Kiadták a nyilatkozatot a megműtött Leó pápáról – a visszatérés volt a tét
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 12:29
Komoly műtéten esett át a pápa, ennek kapcsán szólaltak meg az orvosai, akik ítéletet mondtak a pápa Vatikánba történő visszatérése kapcsán is.
Nemzetközi Kim Dzsongun Észak-Koreája is bevetette a számítástechnika szupererejét
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 09:48
Olyan torpedórendszert használtak a diktátor katonái, amiről eddig még nem szóltak a hírek.
Nemzetközi Trump megnyugtató kijelentést tett az iráni háborúról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 19:48
Nem tervezi atomfegyver bevetését.
Nemzetközi Tűzszünetet kért Putyintól a pápa
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 19:17
A beszélgetésről a Kreml és a Vatikán is beszámolt.
Nemzetközi Orbán Anita már novemberben tárgyalhat az ukránokkal
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 15:29
Folyik a kapcsolatok javítása.
Nemzetközi Zelenszkij elárulta, hogy eljönne-e Budapestre Magyar Péterhez
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:34
Ukrajna és Magyarország közeledik egymáshoz, és a két ország kapcsolatában előrelépés tapasztalható – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Brüsszelben pénteken, Magyar Péter miniszterelnökkel folytatott megbeszélését követően.
Nemzetközi Zelenszkij napokon belül megjelenhet Budapesten?
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:33
Az évfordulós megemlékezésre érkezhet az ukrán elnök.
Nemzetközi Magyar Péter elárulta, miről állapodott meg Zelenszkijjel
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:13
Az EU-csúcs mellett tárgyalt a magyar miniszterelnök és az ukrán államfő.
Nemzetközi Kaja Kallas szerint Moszkva nem akar békét kötni, újabb lépésekre készül az EU
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:08
Újabb szankciós csomagon dolgozik az Európai Unió, hogy tovább növelje az Oroszországra nehezedő nyomást az ukrajnai háború lezárása érdekében. Kaja Kallas uniós külügyi főképviselő szerint Moszkva továbbra sem mutat hajlandóságot a béketárgyalásokra, miközben Ukrajnának sürgős katonai és pénzügyi támogatásra van szüksége a közelgő tél előtt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG