3p

A csütörtöki az orosz-ukrán háború 813. napja. Esti hírösszefoglaló. 

  • Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kihelyezett haditanácsülést tartott csütörtökön a keleti országrészben lévő Harkiv városban, amelynek térségét az utóbbi időben hevesen támadják az orosz erők. Az államfő értékelése szerint Harkiv térségében a helyzetet alapvetően ellenőrzésük alatt tartják az ukrán erők, jelentős veszteségeket okoznak az oroszoknak, de a helyzet továbbra is rendkívül súlyos, ezért - mint mondta - az ukrán egységeket megerősítik.

Zelenszkij Harkivban tanácskozott
Zelenszkij Harkivban tanácskozott
Fotó: EPA/SERGEY DOLZHENKO

  • Az ukrán vezérkar legutóbbi, délelőtt kiadott helyzetjelentésében azt írta: az ukrán erők meghiúsították az orosz hadsereg azon tervét, hogy minél mélyebbre hatoljon be a Harkiv megye Oroszországgal határos részében lévő Vovcsanszk város belsejébe, és ott megvesse a lábát. A közlés szerint hajnal óta 23 katonai összecsapás volt az ukrajnai frontvonalakon, az orosz erők két rakétacsapást és négy légicsapást hajtottak végre, valamint 48 támadást kamikaze drónokkal, továbbá 564-szer nyitottak tüzet az ukrán csapatok hadállásaira.
     
  • Oroszország nem rendelkezik elegendő erővel, amely egy stratégiai áttöréshez szükséges lenne Harkivnál - mondta a NATO egyik jelentős katonai parancsnoka. Christopher Cavoli, a szövetség európai főparancsnoka egy brüsszeli tanácskozás után elmondta, hogy bízik abban, hogy az ukrán csapatok képesek lesznek tartani a vonalaikat az északkeleti régióban.
     
  • Kiutasítja Nagy-Britannia moszkvai védelmi attaséját, miután az Egyesült Királyság azzal vádolta meg Oroszországot, hogy évek óta kémkedést és hackertámadásokat támogatott vezető brit tisztviselők ellen. Az orosz külügyminisztérium közölte, hogy a brit védelmi attasét, Adrian Coghillt "persona non grata"-nak nyilvánította, és egy héten belül el kell hagynia az ország területét.
     
  • Vlagyimir Putyin orosz elnök köszönetet mondott kínai kollégájának, Hszi Csin-pingnek azért a szerepért, amit Kína vállal az ukrajnai válság megoldásában. Putyin az orosz hírügynökségek szerint úgy fogalmazott, az orosz-kínai kapcsolatok "nem irányulnak senki ellen. A világ ügyeiben való együttműködésünk ma az egyik fő stabilizáló tényező a nemzetközi színtéren".
     
  • Újabb szankciókat vezetett be az Egyesült Államok, amelyek az Oroszország és Észak-Korea közötti ’illegális fegyverszállításokat’ célozzák. Az Egyesült Államok terrorizmusért és pénzügyi hírszerzésért felelős pénzügyminisztériumának közleménye olyan személyeket és cégeket nevezett meg, mint a Trans Kapital, a Rafort, és a Tekhnologiya orosz vállalat.

(The Guardian, Sky News, MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Közös ülést tarthat a Magyar-kormány egy nem is távoli országgal
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 19:46
Együttes ülést tarthat ősszel a cseh és a magyar kormány – mondta Petr Macinka cseh külügyminiszter cseh újságíróknak pénteken Budapesten, miután tárgyalásokat folytatott Orbán Anita külügyminiszterrel.
Nemzetközi Férfinak hitték a monacói merénylőt, kiderült, hogy nő
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 16:39
Azonosították a hétfői monacói robbantásos merénylet elkövetőjét: egy 39 éves, Németországban élő ukrán nő lehetett a tettes. A rendőrség a lehetséges társai után nyomoz.
Nemzetközi Ez gyors volt: máris lemondott a moldovai miniszterelnök
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 12:55
Bejelentette lemondását Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök pénteken. A politikus utódja kinevezéséig ügyvivő kormányfőként vezeti a kabinetet.
Nemzetközi Orosz támadásra figyelmeztethette az Egyesült Államok Lengyelországot
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 12:02
Az Egyesült Államok arra figyelmeztette Varsót, hogy Oroszország fegyveres provokációra készülhet Lengyelország ellen, hogy próbára tegye a NATO felkészültségét.
Nemzetközi Szankcionált ukrán oligarcha ellen követtek el merényletet Monacóban
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 12:00
Csomagba rejtett bombával hajtottak végre merényletet Vadim Jermolajev ukrán oligarcha ellen monacói otthona előtt hétfőn.
Nemzetközi Trump szerint rezsimváltás történt Iránban, de ő nem ezt akarta
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 10:10
Az amerikai elnök a CNBC-nek adott interjút.
Nemzetközi A gyásznap alatt is újabb, halálos orosz támadás érte Ukrajnát
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 07:57
Többen meghaltak Ukrajnában egy éjszakai orosz támadásban. Oroszországban Moszkvához közeledő ukrán drónokat semmisítettek meg helyi légvédelmi erők. Ukrán bejelentés szerint 27-re emelkedett a Kijev elleni csütörtöki légitámadás áldozatainak a száma.
Nemzetközi Már megint alaposan lábon lőtte magát Európa: viszlát, 6. generációs európai vadászgép?
Litván Dániel | 2026. július 3. 05:48
Tíz év után nagy csinnadratta nélkül szántották be a francia-német-spanyol újgenerációs harci gép építését célzó programot. De miért fájhat ez a bukta minden európainak, és mi lesz most?
Nemzetközi Lépett a kormány: elvették a menekültstátuszt a Magyarországra szökött lengyel minisztertől és helyettesétől
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 19:44
Emellett útiokmányaikat is érvénytelenítették.
Nemzetközi Több hullámban érkezett az eddigi legnagyobb orosz támadás Kijev ellen
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 15:56
A Kijev elleni támadás több mint 11 órán át tartott.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG