2p

A magyar miniszterelnök már elvetette, hogy a „szuverenista jobboldal” egy frakcióba tömörüljön az Európai Parlamentben (EP).

A Magyar Nemzetben szombaton megjelent cikkében ugyanis azt írja: „folytatni fogjuk az európai jobboldali pártok együttműködésének kiépítését. A jobboldali pártoknak erős európai parlamenti frakciókat kell létrehozniuk, majd ki kell építeniük az e képviselőcsoportok közötti együttműködést.”

A miniszterelnök korábban még azt szorgalmazta, hogy az általa szuverenistának nevezett jobboldali erők egyetlen nagy frakciót alkossanak az új EP-ben. Ez az elképzelés azonban már biztosan nem valósul meg.

Orbán Viktor a cikkben egyúttal árulással vádolta meg az Európai Néppártot, amely – mint írta – „a kampányban változást ígérve gyűjtötte össze a szavazatokat. Ám hiába mondták magukat a változás követeinek, a választások után mégis az Európát végveszélybe sodró szocialistákkal és liberálisokkal álltak össze”. Szerinte az emberek az EP-választáson a „változásra szavaztak, de az Európai Néppárt árulásával a brüsszeli elit kicselezte őket, és kivédte a Brüsszel bevételét célzó első támadást.” Ezzel valószínűleg arra utalt, hogy a Néppárt, a szocialisták és a liberálisok felosztották maguk között a három fő uniós tisztséget:

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Az ukrán erődváros a végóráit éli
Privátbankár.hu | 2025. november 13. 08:51
Az orosz csapatok már Pokrovszk döntő részét ellenőrzik.
Nemzetközi Skót függetlenség – a hitelminősítők mintha erre készülnének
Privátbankár.hu | 2025. november 13. 07:01
Külön elsőrendű besorolással látta el Skóciát a Moody's Ratings és az S&P Global Ratings, megnyitva az utat az önálló skót szuverén kötvénykibocsátás előtt. Mindkét hitelminősítő hangsúlyozta ugyanakkor, hogy leminősítéshez vezethet Skócia függetlenné válása.
Nemzetközi Vége van: Donald Trump aláírta, beadták a demokraták a derekukat
Privátbankár.hu | 2025. november 13. 06:21
Donald Trump amerikai elnök szerdán aláírta azt a törvényt, amely véget vet az Egyesült Államok történetének leghosszabb, 43 napig tartó kormányzati leállásának.
Nemzetközi Újabb ukrán miniszter bukott bele a korrupciós botrányba
Privátbankár.hu | 2025. november 12. 18:11
Az energiaügyek felelőse távozik.
Nemzetközi Trump foghatja a fejét: újabb kínos Epstein-levelek kerültek elő
Privátbankár.hu | 2025. november 12. 17:08
Epstein szerint Trump tudott a lányokról.
Nemzetközi Donald Trump különös levelet írt
Privátbankár.hu | 2025. november 12. 15:36
Az amerikai elnök az izraeli államfőnek üzent.
Nemzetközi Százával zúdultak az orosz drónok Ukrajnára
Privátbankár.hu | 2025. november 12. 12:18
Az orosz fegyveres erőknél befejeződött a drónerők létrehozása.
Nemzetközi Még több kőolajra lesz szüksége a világnak az előrejelzés szerint
Privátbankár.hu | 2025. november 12. 11:50
A globális energiaigény 2035-re 15 százalékkal emelkedik a jelenlegi szinthez képest.
Nemzetközi Elszabadultak a rezsiköltségek Romániában, dübörög az infláció
Privátbankár.hu | 2025. november 12. 08:56
Októberben Romániában a fogyasztói árak átlagban 9,76 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi értéket – közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Nemzetközi A Microsoft brutális adatközpontot épít a mesterséges intelligenciának
Privátbankár.hu | 2025. november 12. 08:27
10 milliárd dolláros AI-adatközpontot épít Portugáliában a Microsoft.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG