2p

Négy republikánus és három demokrata párti amerikai szenátor törvényellenesnek tartja Donald Trump elnök dízelszállítási megállapodását Moszkvával.

„Trump elnök azon döntése, hogy engedélyezi orosz dízelolaj importálását az Egyesült Államokba, nyílt törvénysértés” – jelentették ki a szenátorok közös közleményükben, utalva arra a jogszabályra, amelyet a kongresszus 2022-ben, az Ukrajna elleni orosz támadás miatt alkotott meg, és amely megtiltja orosz energiahordozó importját.

„A törvény egyértelmű: az Egyesült Államok nem importálhat üzemanyagot Oroszországból mindaddig, amíg utóbbi nem állítja le agresszióját Ukrajna ellen, és amíg fel nem hagy NATO-szövetségeseink fenyegetésével” – írták.

Ráadásul az elnök nem konzultált a kongresszussal tervezett döntéséről – tették hozzá. Az aláírók közt van Jeanne Shaheen New Hampshire-i demokrata és Thom Tillis észak-carolinai republikánus szenátor.

Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter vasárnap a Fox News hírtévének nyilatkozva kijelentette, hogy a kormány szigorúan a hatáskörén belül járt el a megállapodás megkötésekor.

„Úgyhogy mindenkinek mondom a kongresszusban, aki úgy gondolja, hogy ezt nem tehetjük meg, téved!” – jelentette ki Bessent, és hozzátette, hogy Trump elnök az amerikai nép érdekében cselekedett azáltal, hogy a dízel árának csökkenését előidéző intézkedést hozott.

Trump pénteken beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, majd bejelentette: Oroszország „haladéktalanul” több mint 300 ezer tonna, novemberben újabb 500 ezer tonna, nem sokkal később további 1 millió tonna gázolaj értékesítését vállalta. Az amerikai pénzügyminisztérium ezután közölte, hogy ideiglenesen feloldja az orosz gázolajexportra kivetett szankciókat, és 2027. április 7-ig engedélyezi az orosz dízelüzemanyag-szállításokat.

Ezek a bejelentések jól néznek ki a tárgyalóasztalnál, de az oroszok által beígért mennyiség az amerikai felhasználásból, mindössze 1-1,5 napot fedezne. Arról nem beszélve, hogy a sorozatos, finomítók elleni ukrán dróntámadások miatt pont dízelből nincs elegendő tartaléka Oroszországnak. Olyannyira nem, hogy korábban abból lett botrány, hogy importált dél-koreai kikötőkön keresztül, amit Ukrajna zokon vett az ázsiai országtól.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Újabb hajmeresztő kijelentés Trumptól, a grönlandi kormány nem győz cáfolni
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 20:00
Donald Trump amerikai elnök szerdán a Truth Social közösségi oldalon közzétett bejegyzésében azt írta, hogy hamarosan megkezdődhet a nagyszabású olaj-, földgáz- és ásványkincs-kutatás Grönlandon. A grönlandi kormány szerdán cáfolta Trump kijelentését, hozzátéve, hogy a projektek messze elmaradnak az amerikai elnök által említett nagyságrendtől.
Nemzetközi Tizenhárom éve nem látott amerikai látogatás kezdődhetett Oroszországban
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 19:30
Oroszországba érkezett szerdán Kash Patel, az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója – jelentette az MS NOW amerikai televízió saját forrásaira hivatkozva.
Nemzetközi Rengeteg pénzt utalt az EU Ukrajnának
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 12:49
2,86 milliárd eurót folyósítottak Kijevnek Brüsszelből.
Nemzetközi Megugrott Kína kivitele és behozatala szeptemberben
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 11:47
A kereskedelmi többlet jócskán felülmúlta a tavaly szeptemberit.
Nemzetközi Kijevben többen meghaltak az éjszakai orosz légitámadásban
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 11:17
 Lakóházakat és energetikai objektumokat értek találatok.
Nemzetközi Nyugodtan töltötte az éjszakát súlyos műtétje után XIV. Leó
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 10:50
 A szentszéki sajtóközpont további információkat a következő órákban ígért.
Nemzetközi A Hormuzi-szorosban elkövetett újabb támadások miatt tovább drágul az olaj
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 09:52
Emelkedett a kőolaj ára szerda reggel, miután újabb hajókat ért támadás a Hormuzi-szorosban.
Nemzetközi Közel félezer ukrán drón lelövéséről számolt be a moszkvai polgármester
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:11
A becsapódások helyszínére mentőszolgálatokat vezényeltek.
Nemzetközi Új nagykövet érkezett Budapestre
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 19:38
A Németország és Magyarország közti kapcsolatok erősítését várják Alexander Schönfeldertől.
Nemzetközi Megint találkozik Magyar Péter Zelenszkijjel, de a nagy csúcsra még várni kell
Wéber Balázs | 2026. október 13. 18:28
Hétfőn Ukrajna teljesítette a magyar kormány követelését a kárpátaljai magyarok ügyében, pénteken pedig ismét találkozhat egymással Magyar Péter és Volodimir Zelenszkij az EU-csúcs peremén. A magyar miniszterelnök ukrajnai látogatása azonban továbbra is bizonytalan, a bizalom visszanyerése pedig hosszú folyamat. Nagyító alatt ezúttal a továbbra is kihívásokkal küzdő magyar-ukrán viszony.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG