4p

Az ukrán elnök szerint a Tomahawk rakétákra vonatkozó kérés bizalmas információ volt Kijev és a Fehér Ház között.

„Bizalmas volt Kijev és a Fehér Ház között az a sajtóban megjelent információ, hogy Ukrajna Tomahawk rakétákat is kérne az Egyesült Államoktól” – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerdán az észak-európai országok izlandi csúcstalálkozóján nyilatkozva újságíróknak.

A média a közelmúltban arról számolt be, hogy Zelenszkij győzelminek nevezett tervének nem nyilvános részében – egy meg nem nevezett, magas rangú amerikai tisztségviselő közlése szerint – arra kérte az Egyesült Államokat, hogy adjon nagy hatótávolságú Tomahawk rakétákat Ukrajnának. Zelenszkij kijelentette: számára ez a kiszivárogtatás azt jelzi, hogy semmi nem marad titokban a partnerek között, de nem cáfolta az értesülést.

Kifejtette, hogy a győzelmi terv részeként arra kérte a nemzetközi partnereket: adjanak Ukrajnának nagy hatótávolságú fegyverekből álló csomagot azzal a feltétellel, hogy csak abban az esetben használja azokat, ha Oroszország hagyná tovább eszkalálódni a háborút.

Zelenszkij most mintha kevésbé lenne derűlátó
Zelenszkij most mintha kevésbé lenne derűlátó
Fotó: EPA

Az elnök bírálta a NATO-partnereket, köztük az Egyesült Államokat, amiért nem tartják be a fegyverellátásra tett ígéreteiket, kifejtve, hogy Ukrajna a hadműveleteit tervezve minden időpontban konkrét szállítmányok megérkezésével számol. Kifogásolta, hogy a NATO a háború miatt nem tesz határozott lépéseket Ukrajna taggá válása érdekében, ehelyett ígért az országnak „hat-hét” légtérvédelmi rendszert, amelyeket – mint mondta – úgyszintén nem kaptak még meg.

Zelenszkij úgy vélekedett: a világ vezetői nem reagálnak kellőképpen arra, hogy Oroszország észak-koreai katonákat von be az Ukrajna elleni harci cselekményekbe. „Úgy gondolom, hogy az Egyesült Államok, a NATO, a nyugati partnerek, a Globális Dél és Kína hangja nem olyan erős, mint amilyennek lennie kellene az orosz területen jelen lévő észak-koreai kontingenst illetően. Ezt nagyon veszélyesnek tartom, mert ez új fejezet nyit a háborúban” – mondta.

Szerinte félő, hogy ugyanaz fog történni, mint a Krím félsziget orosz megszállásakor, amire Nyugaton „az invázió legelején senki sem akart reagálni, mert féltek a helyzet súlyosbodásától”.

Hangsúlyozta, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök így jött rá arra, hogy büntetlenül folytathatja ezt, és ezért támadta meg a Donyec-medencét is.

Egyúttal úgy vélekedett, Észak-Korea hadseregének részvétele az orosz-ukrán háborúban nem lesz ok arra, hogy az európai országok csapatokat küldjenek Ukrajnába. Megjegyezte, hogy Ukrajna soha nem ragaszkodott ehhez az elképzeléshez, és nem is tárgyalt róla.

„Nagyon veszélyes ezt szóba hozni. Nem kockáztathatjuk meg, hogy elveszítjük a támogatást, amellyel már rendelkezünk” – tette hozzá.

Az államfő kiemelte, hogy az ukrán csapatok elfoglalhatnák az oroszországi kurszki régióban lévő atomerőművet, de nincs ilyen céljuk. Szavai szerint ezzel ugyanis olyanná válna Kijev, mint Moszkva. „Mi nem szálljuk meg mások létfontosságú infrastruktúráját, mint ahogy ők tették a zaporizzsjai atomerőművel” – tette hozzá.

A nemrég lezajlott georgiai választásokra rátérve Zelenszkij leszögezte, hogy Oroszország győzött Georgiában, mert az ország az Európai Unióhoz vezető út helyett inkább a Moszkvával való barátságot választotta.

„Georgiának most oroszbarát kormány van, ott nincsenek szankciók Putyin ellen, és a vezetés nem akarja, hogy az ország az EU-hoz csatlakozzon. Georgiától elvették a szabadságot” – fűzte hozzá. Zelenszkij a moldovai helyzetet kommentálva megjegyezte, hogy Oroszország ott is ugyanazt akarja elérni, mint Georgiában. Egyúttal figyelmeztetett, hogy Ukrajna sokban különbözik Georgiától: „nagyobbak vagyunk, nagyobb a lakosságunk, és benne több olyan férfi van, aki nem akar orosz lenni” – szögezte le. (MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Trump megnyugtató kijelentést tett az iráni háborúról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 19:48
Nem tervezi atomfegyver bevetését.
Nemzetközi Tűzszünetet kért Putyintól a pápa
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 19:17
A beszélgetésről a Kreml és a Vatikán is beszámolt.
Nemzetközi Orbán Anita már novemberben tárgyalhat az ukránokkal
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 15:29
Folyik a kapcsolatok javítása.
Nemzetközi Zelenszkij elárulta, hogy eljönne-e Budapestre Magyar Péterhez
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:34
Ukrajna és Magyarország közeledik egymáshoz, és a két ország kapcsolatában előrelépés tapasztalható – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Brüsszelben pénteken, Magyar Péter miniszterelnökkel folytatott megbeszélését követően.
Nemzetközi Zelenszkij napokon belül megjelenhet Budapesten?
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:33
Az évfordulós megemlékezésre érkezhet az ukrán elnök.
Nemzetközi Magyar Péter elárulta, miről állapodott meg Zelenszkijjel
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:13
Az EU-csúcs mellett tárgyalt a magyar miniszterelnök és az ukrán államfő.
Nemzetközi Kaja Kallas szerint Moszkva nem akar békét kötni, újabb lépésekre készül az EU
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:08
Újabb szankciós csomagon dolgozik az Európai Unió, hogy tovább növelje az Oroszországra nehezedő nyomást az ukrajnai háború lezárása érdekében. Kaja Kallas uniós külügyi főképviselő szerint Moszkva továbbra sem mutat hajlandóságot a béketárgyalásokra, miközben Ukrajnának sürgős katonai és pénzügyi támogatásra van szüksége a közelgő tél előtt.
Nemzetközi Trump szerint Zelenszkij már az ukrajnai béke akadályává vált
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 06:58
Donald Trump amerikai elnök szerint Volodimir Zelenszkij ukrán államfő nehezebb tárgyalópartner, mint Vlagyimir Putyin orosz elnök, és egyre inkább akadályozza az ukrajnai háború lezárását. Az amerikai elnök úgy véli, hogy a békemegállapodás akár Zelenszkij részvétele nélkül is létrejöhet.
Nemzetközi Aggasztó figyelmeztetés érkezett az EU-tól az energiaárak miatt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 19:43
Olcsóbb áramot és kisebb terheket kaphatnak a fogyasztók az EU új terve alapján.
Nemzetközi Putyin odaszúrt Ukrajnának
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 19:26
Az orosz elnök szerint előbb kellett volna gondolkodni a támadásokon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG