1p
Nem számítanak meglepetésre az elemzők, akik többnyire azt várják, hogy hétfőn marad 6%-on a jegybanki alapkamat
Nem számítanak meglepetésre az elemzők, akik többnyire azt várják, hogy egyelőre marad 6%-on a jegybanki alapkamat. Bár a májusi inflációs adatok alapján akár a csökkentés is elképzelhető lenne, azonban a külső, elsősorban a magas nyersanyagárakból eredő sokkok miatt a hétfői döntéskor inkább a szinten tartás valószínűsíthető.

Az alapkamat 6,00 százalékon hagyását várják a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának június 20-án soron következő ülésétől az elemzők a Reuters hírügynökség felmérése szerint.

A megkérdezett 24 elemző közül kivétel nélkül mindenki kamattartást valószínűsített, június így sorban az ötödik hónap lehet, amikor nem változik az alapkamat. Előzőleg, tavaly november és az idén január között a Monetáris Tanács összesen 75 bázispontos emelést hajtott végre.

A Reuters konszenzusa szerint 2011 végén is 6,00 százalék lehet az alapkamat. A legutóbbi, májusi felméréshez képest nem változott az ezzel kapcsolatos elemzői vélekedés.

2012 végére már csak 5,5 százalékos jegybanki alapkamatot várnak a hozzáértők, a konszenzus ebben változott az előző, májusi  felméréshez képest, akkor az ugyanis még 5,75 százalékról szólt.

Feszültség a gazdaságban

Továbbra is eltérő előrejelzéseket adnak a magyar jegybank várható távlati kamatpályájáról londoni felzárkózó piaci elemzők, akiknek csütörtöki helyzetértékeléseiben kamattartási és kamatcsökkentési prognózisok egyaránt szerepelnek.

Az enyhítést valószínűsítők közé tartoznak a Capital Economics - az egyik vezető citybeli pénzügyi-gazdasági előrejelző központ - elemzői.

Esély sincs az alapkamat csökkentésére?>>
A ház a legutóbbi közép-kelet-európai inflációs adatok alapján összeállított, csütörtökön kiadott térségi elemzésében úgy értékelte, hogy az infláció továbbra is "kellemetlenül magas" a régió egészében, ugyanakkor az ipari és szolgáltatási szektorok aktivitása már lanyhul. Ez pénzügypolitikai dilemmát teremt, ám a Capital Economics elemzői szerint a fő felhajtóerők - a globális élelmiszer- és üzemanyagár-emelkedések - az év végéig gyengülni fognak, emellett a gyengébb külső és belső gazdasági aktivitás is lassuló inflációt valószínűsít.

Mindezek alapján kizárható az agresszív kamatszigorítás a térségben - vélekedtek elemzésükben a cég londoni szakértői.

A ház Magyarországgal kapcsolatban kiemelte, hogy a térség más országaihoz  hasonlóan a magyar gazdaságban is feszültség alakult ki a belülről generált dezinflációs folyamatok és a magas nyersanyagárak révén importált infláció között.

2012-ben már 3% alatt lehet az infláció

A Capital Economics szerint azonban a belső fogyasztói kereslet a foglalkoztatás növekedésének lassúsága és a nyomott ütemű bérkiáramlás miatt továbbra is viszonylag gyenge marad, és ehhez feszes hitelkondíciók, valamint a nagyon eladósodott háztartások adósságleépítési erőfeszítései járulnak. Mindez együtt valószínűleg hátráltatni fogja a fogyasztási kereslet élénkülését, a dezinflációs folyamatot erősítve a magyar gazdaságban - jósolták a Capital Economics londoni elemzői.

A ház szerint mindemellett a GDP-érték 2-4 százalékának megfelelő negatív kibocsátási rés azt jelzi, hogy számottevő kapacitásfelesleg is van a magyar gazdaságban.

Nagy durranás: 4 százalék alatt az infláció

Az előző havi 4,7 százaléknál és az elemzői várakozásoknál is lényegesen jobb májusi árindexet tett közzé a KSH. Biztosan kedvezőleg hatott a forint elmúlt hetekben való szárnyalása.

Bővebben>>

A cég ráadásul azzal is számol, hogy a  nyersanyagárak a következő hónapokban legalábbis stabilizálódnak, sőt akár csökkenésnek is indulhatnak, és ezáltal az importárak is várhatóan a dezinflációt erősítik Magyarországon.

Mindezek alapján a Capital Economics előrejelzése az, hogy a teljes kosárra számolt éves infláció 2012-ben az MNB 3 százalékos célja alá lassul.

Innen már csak lefelé vezet a kamatpálya útja?

Mivel a költségvetési politika szükségszerűen restriktív, a monetáris politika alakítóira marad a belső fogyasztás kezelése. Ez amellett szól, hogy 2012-ben inkább  jegybanki kamatcsökkentés válik indokolttá, és nem a piac által várt kamattartás vagy éppen kamatemelés - áll az elemzésben.

A Capital Economics szerint ugyanakkor a mozgásteret szűkítik az árfolyam-meggondolások. Jóllehet az MNB inflációkövető politikát alkalmaz, a devizaalapú adósságok túlsúlya azonban szükségessé teszi a forint stabilitásának biztosítását is.

A ház összességében azt jósolja, hogy a következő MNB-kamatmódosítás iránya lefelé lesz, de a cég elemzői 2012 közepéig legfeljebb fél százalékpontos kamatcsökkentésre látnak lehetőséget.

Van, ahol kevésbé derűlátóak

Mindazonáltal korántsem konszenzusos jóslat a Cityben az, hogy a magyar jegybank alapkamata a következő módosítás során lefelé mozdul.

A JP Morgan bankcsoport londoni elemzői például a vártnál jóval alacsonyabb, e héten közzétett májusi inflációs adatokat kommentálva is kitartottak azon nézetük mellett, hogy a következő MNB-kamatmódosítás nagyobb eséllyel lesz kamatemelés, mint kamatcsökkentés.

A JP Morgan szakértői az idei negyedik negyedévre várnak egy negyed százalékpontos emelést, azzal a véleményükkel indokolva ezt az előrejelzésüket, hogy a magyarországi maginfláció várhatóan fokozatosan gyorsulni fog, a forint árfolyama  valószínűleg nem lenne elég egy esetleges költségoldali sokk ellentételezésére, emellett kamatemelések valószínűsíthetők a többi közép-kelet-európai országban és az euróövezetben is.

Az alapkamat alakulása

Szűkülhet a mozgástér

A 4cast nevű londoni pénzügyi elemző cég csütörtöki értékelése szerint jóllehet a májusi magyarországi inflációs meglepetést jórészt a feldolgozatlan élelmiszerek okozták, e termékcsoport áralakulása ugyanakkor májusban mindig szeszélyes, és az MNB monetáris tanácsa rendszerint nem is veszi figyelembe. Így a múlt havi infláció "nem olyan típusú meglepetés", amely önmagában kamatcsökkentésre utalna, különös tekintettel arra a gyakori jelenségre, hogy "amit május ad, azt június elveszi" a feldolgozatlan élelmiszerek esetében.

A 4cast elemzői közölték: összességében nem várják, hogy a monetáris testület a májusi infláció hatására módosítaná semleges alapállását, annál is kevésbé, mivel úgy tűnik, hogy az MNB jelenleg ismét egyszerre két tényezőre, az inflációra és a kockázatkerülési hajlamra is figyel, és ezek alapján "egyértelműen szűkül" a mozgástér a pénzügypolitikai enyhítésre.

A Bank of America-Merrill Lynch bankcsoport londoni elemzői is úgy vélekedtek csütörtöki előrejelzésükben, hogy bár a májusi inflációs meglepetés növelte annak esélyét, hogy az inflációs ütem a jövő év közepétől visszatér a célszintre, a továbbra is bizonytalan nyersanyagár-kilátások miatt azonban a múlt havi inflációs adatsor nem lesz elégséges a monetáris tanács alapállásának megváltoztatásához.

MTI, Privátbankár

Címkék: Pénzügyi szektor

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Gyengült a forint, bár még mindig jól tartja magát
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:38
Az eurót délután hat órakor 355,96 forinton jegyezték.
Pénzügyi szektor Felfűtötte a meleg a részvénypiacot: új történelmi csúcs a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:05
Új történelmi csúcson zárt kedden a BUX.
Pénzügyi szektor Enyhe emelkedésben a BUX délután
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 14:56
A vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. 
Pénzügyi szektor Benyújtotta a kormány az MFB-törvény módosítását
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 16:15
Törvénymódosítást nyújtott be a kormány a Magyar Fejlesztési Bank működéséről, amely többek között az EU-s források kezelését, a kezességvállalást és az összeférhetetlenségi szabályokat is jelentősen átalakítaná.
Pénzügyi szektor ÁKK: tovább nőtt a lakossági állampapírok állománya
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:59
Az előző hónap végéig 2556,6 milliárd forinttal emelkedve 63 096,4 milliárd forintra nőtt a központi költségvetés adóssága – közölte az Államadósságkezelő Központ Zrt. (ÁKK) szerdán az MTI-vel.
Pénzügyi szektor Konvergenciajelentés: le vagyunk maradva az euróbevezetés kapcsán
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:08
Az Európai Bizottság szerdán kiadta a konvergenciajelentését. Az elemzésben azt vizsgálja, hogy azok az uniós tagállamok, amelyeknek kötelező bevezetniük az eurót, de még nem tették meg, milyen messze vannak a feltételek teljesítésétől.
Pénzügyi szektor Módosulnak egyes likviditási célú hitelkonstrukciók kamatkondíciói, érdemes a határidőkre figyelni
Privátbankár.hu | 2026. június 23. 14:35
Figyelniük kell a cégeknek, ha még július 14-ig hozzá akarnak jutni a kedvezményes kamatozású hitelhez.
Pénzügyi szektor Hogyan segíti a technológia a pénzügyi szektort
Márkázott tartalom | 2026. június 16. 13:57
A pénzügyi világ működése az elmúlt években jelentős átalakuláson ment keresztül. A digitális megoldások megjelenése nem csupán a háttérfolyamatokat formálta át, hanem azt is, ahogyan kapcsolatba lépünk a bankokkal, biztosítókkal vagy befektetési szolgáltatókkal. A gyorsaság és a pontosság ma már alapvető elvárás, miközben a biztonsági követelmények is folyamatosan szigorodnak.
Pénzügyi szektor Kamatstop vége: ennyivel nőhet a lakáshitelesek törlesztőrészlete októbertől
Privátbankár.hu | 2026. június 15. 08:49
Csaknem öt év után megszűnhet a több százezer lakáshiteles törlesztőrészletének meredek emelkedését megakadályozó kamatstop. A BiztosDöntés.hu kiszámolta, milyen havi többletkiadás jelent ez egy átlagos adós számára szeptember 30-át követően.
Pénzügyi szektor Jóváírás, hitelért cserébe – hát szabad ezt?
Privátbankár.hu | 2026. június 15. 07:54
Bődületes mértékben nőtt a lakosság hitelállománya egy év alatt, ami a BiztosDöntés.hu elemzése szerint nagyrészt az Otthon Start megjelenése óta eltelt időszak piaci szárnyalásával magyarázható.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG