7p

Az európai tőzsdék szép pluszokat mutatnak, az amerikai nyitás is jó lehet. A BUX sem marad le, a  forint is stabil. Az arany történelmi rekordot döntött, amire több oka is van. A világ legnagyobb kriptotőzsdéjében közel-keleti befektetők jelentek meg, de a pletykák szerint a Trump-család is érdeklődött iránta.

Az európai tőzsdéken szép emelkedés látható, de nagyon különböző mértékű, több nemzeti index 0,5-1,0 százalékkal megy fel, a német DAX viszont 1,7-tel. A német tőzsde felülteljesítése sok részvény együttes emelkedésének köszönhető, de a prímet megint a Rheinmetall hadiipari konszern viszi. Az amerikai határidős indexek is jelentős, fél-egy százalékos pluszt mutatnak.

Csütörtökön még erősen rontotta a hangulatot, hogy az amerikai elnök újabb, toronymagas vámokkal fenyegette meg az EU-t, amiért az vámokkal merészelné megtorolni az ő korábbi vámjait (acél, whiskey, alkohol stb.). Jó hír viszont, hogy az amerikai kormányzat fizetésképtelenségét várhatóan ismét sikerül elkerülni egy politikai egyeztetéssel. Délután a Michigani Egyetem fogyasztói hangulati indexe érkezik. Hétfőn pedig Kínában fontos bejelentésekre készülnek.

Az euró/forint árfolyam. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.
Az euró/forint árfolyam. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.

A BUX index 0,7 százalékkal megy fel, a Mol 1,2, az OTP 0,5 és a Telekom 2,4 százalékos drágulása mellett. A Richter fél százalékkal esik, a Rába viszont közel hat százalékkal lőtt ki.  Az euró 399,30 forinton áll, nagyjából a csütörtöki szinten van, de reggel még 400,30 forint is volt az ára. Egy százalékkal drágul az olaj, stagnál az európai földgáz ára.

Közömbössé kezd válni a forintpiac Trump ámokfutására?

Piacmozgató hazai makroadat híján a következő napokban a nemzetközi hírek befolyásolhatják a forintot az Erste Befektetési Zrt. szerint. Az orosz-ukrán békekötés és „a trumpi vámpolitika” hírei ezek közül legfontosabbak.

Bár az utóbbiak kapcsán már megfigyelhető, hogy a piacok egyre közömbösebben reagálnak a hektikus bejelentésekre.

A dollár erősebb irányba való korrekciója egyelőre nem ártott meg a forintnak – tették hozzá.

Történelmi csúcson az arany

Az arany határidős piaci árfolyamának új történelmi magassága 3017 dollár, egy év alatt majdnem 38 százalékkal drágult az első számú menedékeszköznek tartott nemesfém. De ár az azonnali (spot) árfolyam is 3005 dollárnál tetőzött péntek délelőtt.

Árfolyam

A drágulásnak a megannyi gazdasági és politikai bizonytalanság mellett az is segíthetett, hogy a dollár gyengült, az amerikai kötvényhozamok pedig csökkentek az utóbbi hetekben. Az amerikai gazdaság potenciális gyengélkedése ráadásul növeli a kamatcsökkentés valószínűségét, ami szintén az aranynak kedvezne. Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed jövő héten szerdán tart kamatdöntő ülést, de kamatvágást a piaci szereplők csak júniusban várnak tőle.

Jön a 3500 dollár uncinánként?

Az arany ETF-ekbe áramlik a tőke, tavaly november óta a legmagasabb szinten áll a nemesfém mennyisége ezekben a pénzügyi instrumentumokban – írta az Erste Befektetési Zrt. Optimistábbak lettek az elemzőházak is.

  • A Macquarie Group a második negyedévre 3500 dolláros aranyárra,
  • a BNP Paribas pedig 3000 dollár feletti átlagárra számít ebben az évben.

Saját részvényt vesz a Telekom

A Magyar Telekom bejelentette, hogy a tavalyi részvény-visszavásárlási programból fennmaradt összegből március 17-től új visszavásárlási programot indít. Maximum 1,7 milliárd forint összegű tranzakciót hajthat végre ezzel, ami azonban a későbbi, 39,1 milliárd forint összegű részvény-visszavásárlási programot nem befolyásolja – írta a K&H Értékpapír.

Mint ismeretes, a cég nyereségének egy részét osztalékként, más részét részvény-visszavásárlási programokon keresztül juttatja el részvényeseinek.

Dől a dollár, dől a pénz?

A részvénypiacok mellett az amerikai dollár is lejtőre került Donald Trump elnök konfrontatív vámpolitikája és külpolitikája miatt az utóbbi hetekben. (Ez látszik az alábbi ábrán is.) A gyengülésben azonban az is benne lehet, hogy a piacok alacsonyabb kamatszintet, engedékenyebb jegybankot várnak a recessziós veszélyek miatt.

Trump bedöntötte a dollárt (is). A dollár erejét jelző DX index. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.
Trump bedöntötte a dollárt (is). A dollár erejét jelző DX index. Forrás: Tradingview.com. További árfolyamok, grafikonok: Privátbankár Árfolyamkereső.

A Polymarket fogadási platform például már 86 százalék esélyt ad arra, hogy – a recessziós veszélyek miatt – a Fed májusig befejezi a monetáris szűkítést (QT, quantitative tightening), azaz abbahagyja a tőke kiszívását a pénzügyi rendszerből. (Például a kötvényállománya leépítésével folyik ez.) Ennek bekövetkezése – ahogy a dollár gyengülése is – alapvetően kedvez a részvénypiacoknak és más kockázatos eszközöknek, így a kriptovalutáknak is.

Kétmilliárd dollárért vásároltak részesedést a Binance-ben

Egy MGX nevű alap kétmilliárd dollárt fektetett be a világ legnagyobb kriptotőzsdéjébe, a Binance-be kisebbségi részvényesként. Az üzletet stabilérmékben fizették ki, így száz százalékban kriptóban bonyolódik, és ezzel a legnagyobb befektetési tranzakciót képviseli, ami eddig kriptóban történt. Egyben a Binance-ben történő első intézményi befektetést is jelenti – közölte a Bincance blogja.

 

Kripto árfolyamok és grafikonok

 

Az MGX egy Abu Dhabi székhelyű, szuverén (állami) vagyonalap, egy technológiai befektető, amely az AI-ra és a blokkláncra összpontosít. Korábban támogatta Donald Trump százmilliárd dolláros AI-programját a nemzeti technológiai fejlesztés érdekében, és befektetett az OpenAI, az xAI és a Databricks vállalatokba is. Még 2024-ben pedig együttműködött a BlackRockkal és a Microsofttal egy 30 milliárd dolláros adat- és energiainfrastruktúra-projektben.

A Trump-család is Binance-részesedést szerezne?

A Wall Street Journalra (WSJ) hivatkozva azt írta a sajtó, hogy a Binance és Donald Trump képviselői között “tárgyalások folytak a kriptotőzsdében való részesedés megszerzéséről”. Ez állítólag a tőzsde amerikai leányvállalata, a Binance.US működésének újraindítását célzó terv része volt. Ám Donald Trump ezzel kapcsolatban hazugsággal vádolta meg a WSJ-t, majd a Binance vezére, CZ (Changpeng Zhao) is cáfolta az információt.

Eközben egy vezető demokrata politikus, Gerald Connolly felszólította az amerikai pénzügyminisztériumot, hogy állítsa le Donald Trump tervét az amerikai állami stratégiai kriptovaluta-tartalék létrehozásáról. Gerald rámutatott, hogy Trump részvétele kriptós projektekben (például a TRUMP mémérmében és a World Liberty Financial projektben) összeférhetetlenséget jelent.

Újra botrány a Nutexnél

Az MNB törvényességi felügyeleti eljárást kezdeményezett a Nutex Nyrt.-vel szemben. Emellett hangsúlyozza, hogy a részvényesek joga is törvényességi felügyeleti eljárás vagy polgári per indítása, ha jogvitájuk merül fel a céggel szemben. A tőzsdei kibocsátó december 29-én, vasárnap a fővárosi székhely ellenére Kehidakustányban tartott közgyűlésén ugyanis a felügyelet észlelte a részvényesek által is jelzett problémákat.

Az alapszabályi rendelkezések különféle adminisztratív akadályokat gördítenek a befektetők részvényesi jogainak gyakorlása elé.

Az MNB jelezte, hogy sem számára, sem a hozzá fordult részvényeseknek nem átlátható, hogy a Nutex Nyrt. igazgatótanácsa az alapszabály rendelkezéseit betartja-e. Valamint az sem, hogy “a kibocsátó igazgatótanácsa milyen alapon korlátozza a részvényeseknek a Polgári Törvénykönyvben biztosított jogát”.

A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. A privatbankar.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek a privatbankar.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az privatbankar.hu felelősséget nem vállal. A Privátbankár.hu Kft, mint a privatbankar.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Privátbankár.hu Kft. (privatbankar.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45670 45400 45900 -0,31% 45660 45670 2 970 301 110 HUF 2026-06-29 12:45:04
MOL 3636 3622 3714 -0,87% 3630 3636 661 752 336 HUF 2026-06-29 12:45:39
MTELEKOM 2618 2600 2692 -2,24% 2616 2620 860 725 170 HUF 2026-06-29 12:45:11
RICHTER 12130 12100 12300 -1,06% 12130 12140 299 608 510 HUF 2026-06-29 12:45:00
OPUS 350 344 357 -0,85% 345 349 4 788 297 HUF 2026-06-29 12:43:09
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru A magyar tőzsde kissé pesszimistább hangulatban indította a hetet
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 09:42
A hazai index gyengülése azért nem vészes. A főbb részvények közül ugyanakkor csak a Magyar Telekom nyitott erősödéssel, de aztán a telekomunikációs részvény is visszaadott valamennyit az erejéből.
Részvény / Deviza / Áru Az európai hőségben csak támolyognak a tőzsdék
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 09:25
Az európai részvénypiacok vegyesen nyitottak csekély indexmozgással. Az energiaárak emelkedtek, az arany ára csökkent.
Részvény / Deviza / Áru Júliustól új szelek fújnak a banki devizaváltásban
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 08:54
Már az idővel is versenyeznek a bankok az ügyfelekért a kedvezményes devizaváltásban. Nem is olyan régen erre még egyáltalában nem volt lehetőség idehaza, mostanra azonban egymásra licitálva kínálják ezt a hazai bankok. Egyre feljebb emelik a kedvezményes kereteket, júliustól pedig már az órát is átállítják, hogy náluk váltsanak – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből.
Részvény / Deviza / Áru A forint tartja magát a hőségben
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 06:35
Bár a hétvégén újra lőtte egymást Irán és az Egyesült Államok, egyelőre nincs piaci pánik. 
Részvény / Deviza / Áru Pipa lesz, ha lemarad: ebbe az új kincsesbányába ömlik a világ pénze
Czwick Dávid | 2026. június 28. 06:05
Az elmúlt hetekben nem sikerült visszaszereznie dominanciáját az aranynak, sőt az új favorit most már valamelyest el is húzott a legfrissebb statisztikák szerint. A tőzsdei alapokba (ETF) áramló tőke alapján májusban szinte az egész világ parkolópályára tette az aranyat, mégis akadt egy nagymúltú kontinens, amely kitartott a nemesfém mellett.
Részvény / Deviza / Áru Rossz hangulatban fejezték be a hetet az amerikai befektetők
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 08:55
Gyengüléssel zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Minden fő devizával szemben nyert a forint
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 18:30
Erősödéssel zárta a pénteket a forint a főbb devizákkal szemben, az euró és a dollár is gyengülést mutatott a hazai fizetőeszközzel szemben.
Részvény / Deviza / Áru Hullámzó hangulatban rekordot döntött a BUX
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 17:54
Történelmi szintre emelkedett a BUX index pénteken, miközben a részvénypiacon a blue chipek eltérő irányba mozdultak.
Részvény / Deviza / Áru Brummogva ébredt az amerikai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 15:56
Gyengüléssel kezdték a pénteki kereskedést a New York-i tőzsdeindexek, miközben az olajárak több mint 3 százalékos eséssel reagáltak a piaci hangulatra.
Részvény / Deviza / Áru Mindenki mást gondol a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 15:00
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe kisebb kilengések után enyhe emelkedést mutatott pénteken kora délutánig, miközben a vezető részvények vegyesen teljesítettek és a forgalom 8,8 milliárd forint közelében alakult.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG